kapubanner for mobile

Rendkívül nehéz helyzetben vannak a színházi dolgozók

Bizonytalan a színházak jövője, mert nem tudni, milyen változásokra kell reagálniuk, ha megérkezik a koronavírus-járvány második hulláma - tudósít az ATV.

Augusztus 21-én indult volna az évad a Vígszínházban, az aznap esti előadás azonban elmaradt, mert egy külsős fiatal művész koronavírus-tesztje pozitív lett. A járványügyi hatóságok döntése alapján így mind a Vígszínházban, mind a Pesti Színházban elhalasztják a szeptember 4-ig meghirdetett előadásokat.

A június 16-án megszavazott, a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény értelmében bizonyos feltételek mellett újranyithattak a színházak, mozik és múzeumok is. Ez azonban a jelek szerint nehézségekbe ütközik.

Gy. Németh Erzsébet, Budapest kultúráért felelős főpolgármester-helyettese az ATV-nek azt mondta, ahol felmerül a vírusfertőzés gyanúja, ott le fogják tesztelni a színházak dolgozóit és a művészeket. Ha pedig muszáj elhalasztani az előadásokat, ezt a döntést meg fogják hozni, ami egyébként kötelező járványügyi előírás is.

Zsedényi Balázs, a júliusban újranyitott budapesti Átrium színház operatív menedzsere az ATV-nek azt mondta, folyamatosan gondolkodnak azon, mit és hogyan léphetnek, ha a járvány második hulláma megérkezik, de előre felkészülni szinte lehetetlen, ugyanis egyelőre azt sem tudni, pontosan milyen változásokra kell majd reagálniuk.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek