Rendvédelem: emelik a béreket és értékelik a teljesítményt
Összesen 75 ezer embernek nő az illetménye, fizetése júliustól. A rendvédelmiseknek folyamatosan továbbképzésre kell majd járniuk, öt évig tart a vezetői megbízás, és folyamatosan mérik az egyéni és a szervezeti teljesítményt.
A miniszter ismertette: a beosztotti, tiszthelyettesi, tiszti állománynak átlagosan 30 százalékkal nő a fizetése. A parancsnoki állomány 15-25 százalék közötti fizetésemelésben részesül. A teljes állomány 2016 és 2019 január elseje között további 5-5 százalék átlagos évi fizetésemelést kap. A hivatásos rendvédelmi szervek közalkalmazottainak is emelkedik a fizetése júliustól 5 százalékkal, majd jövő januártól újabb 5 százalékkal.
Pintér Sándor hangsúlyozta: 45 éves hivatásos pályafutása alatt az első Fidesz-kormány után ez a második nagymértékű fizetésemelése a hivatásos állománynak, de ez a legnagyobb mértékű. Abban is különbözik a korábbitól, hogy ez egy új életpályát is jelent.
Nő a fizetés, több az elvárás
Leszögezte: az illetményemelés az állománnyal szemben elvárásokkal is együtt jár, de lehetőségeket is jelent mind az újonnan felszerelőknek, mind pedig az előmenetelt tekintve a szolgálatot teljesítőknek.
Az új rendszer új elvekre épül - hangsúlyozta, hozzátéve: a magas szintű elvárásokhoz megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülés kötődik. Emlékeztetett: a hivatásos állomány esküje is rögzíti, hogy akár az életük kockáztatásával is teljesítik a szolgálatot, ezt ismeri el a törvény, amikor kiemeli őket a kormánytisztviselők közül.
Folyamatosan továbbképzésre kell majd járni
A miniszter rögzítette: a jogszabály három alappillére a tudás, a tapasztalat és a teljesítmény. A tudásról szólva azt mondta: ez már a felszereléskor alapkövetelmény, de az elvárás egészen a nyugdíjba vonulásig terjed. Hozzátette: a törvény folyamatos továbbképzést ír elő, amelyet az állomány tagjainak négyéves ciklusokban kell teljesíteniük. Ez kiegészül a rendfokozati vizsgával, esetenként szakvizsgával, illetve aki vezető kíván lenni, vezetői vizsgával.
Kétszer öt évig lehet valaki vezető
Megemlítette: arról is gondoskodnak, hogy a vezetők ne fásuljanak bele a munkába, ezért kétszer öt évig lehet valaki vezető ugyanabban a beosztásban. Aki elveszíti vezetői lendületét, azt vagy képzéssel, áthelyezéssel orvosolják, vagy adott esetben, amennyiben teljesítménye nem az elvárt színvonalú, alacsonyabb beosztásba helyezik - vetítette előre.
Egyéni és a szervezeti teljesítményt is mérni fogják
A tapasztalatról szólva azt mondta: minden eddiginél jobban elismerik a hosszú szakmai pályát. A korpótlék újraszabályozásával az a szolgálati idővel exponenciálisan nő majd. Pintér Sándor szerint ez szolgálja majd, hogy érdemes legyen minél tovább a hivatásos állományban maradni.
A miniszter szerint a teljesítmény az elvégzett munka minőségétől, mennyiségétől és eredményességétől függ majd. Nem csak az egyéni, de a szervezeti teljesítményt is mérni fogják, mert ahogy Pintér Sándor fogalmazott: "egy rossz csapatban nincs jó teljesítmény egyénileg sem, jó teljesítmény csak győztes csapatban van".
Hangsúlyozta: az eredmény megjelenik az előmeneteli lehetőségeknél és a többletdíjazásban is. Az előmenetelről szólva külön ismertette a rendfokozati és a beosztási rendszer párhuzamát, amelynek lényege, hogy a rendfokozat a beosztással együtt jár: új elem, hogyha valaki visszalép a pályáján, akkor a rendfokozatában is visszalép. Pintér Sándor párhuzamként említette, hogy minden hajón csak egy kapitány van, így a hivatásos állományban is minden egység élén egy parancsnok lehet és "nem állhatnak tábornokok a kapuban".
Az életpályamodellt rögzítő törvénnyel, valamint az ahhoz kapcsolódó rendeletekkel kapcsolatban azt mondta: meggyőződése, hogy alapos munkát végeztek. Megkérdezték az állományt, közülük 18 ezren juttatták el javaslataikat, ezekből emelték ki a szolgálatot teljesítők által leginkább fontosnak tartott elemeket. Jogászi egyeztetéseket követően a parlamenti pártokkal is tárgyaltak. A miniszter szerint jól mutatja a jogszabály támogatottságát, hogy a parlamentben mindössze három képviselő szavazott rá nemmel.
Kitért arra, hogy felmerült annak a lehetősége, hogy az életpályamodellt csak januártól vezessék be, hogy kényelmesebben fel lehessen rá készülni, az ő javaslatára azonban már júliustól hatályba lép az új szabályozás, mert azt a jelenlegi parancsnoki állománnyal végre lehet hajtani.
Pintér Sándor a parancsnokoknak elvárásként fogalmazta meg, hogy teljes egészében tanulják meg az új törvényt, valamint a hozzá kapcsolódó rendeleteket annak érdekében, hogy készség szinten is alkalmazni tudják. Azt mondta: 45 éves szolgálati tapasztalata alapján az évtizedek során kialakult szervezeti hierarchiát nem lehet negatív vélemények nélkül megbolygatni, erre a parancsnokoknak fel kell készülniük és az állomány tagjainak választ kell tudniuk adni a felmerülő kérdésekre.
A pénz, az elhatározás és a jogszabályok megvannak - szögezte le a miniszter. Hozzátette: a jelenlegi parancsnoki gárdán múlik, hogy eredményes lesz-e a kivitelezés. Majd azt mondta: bízik a parancsnokok felkészültségében, a sikeres munkavégzésben.
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
- 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket.
Részletek
Jegyek
- 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal.
Részletek
Jegyek
Havi 1, 5 millió forint díjazásban részesülnek a miniszterelnöki főtanácsadói cím használatára jogosult miniszterelnöki megbízottak. Teljes cikk
Az idei Munka törvénykönyve módosítások között jelent meg az a szabályváltozás, amely a munkaidő-beosztás módosítás lehetőségeit - kollektív... Teljes cikk
Ezrével vennék fel az alkalmas jelentkezőket a bankszektor szereplői, ahol ráadásul a fizetés is kiemelkedő. Teljes cikk
- Béremeléssel toboroznak a világ legnagyobb iPhone-gyárába 2 hete
- Többlet béremelést kaphatnak a pedagógusok a legleszakadottabb térségekben 2 hete
- Jöhet az évközi minimálbér- és bérminimum-emelés? 2 hete
- Felmérés: a kormánypárti szavazók többsége is emelné a pedagógusok bérét 3 hete
- Parlamenti vitanapot szervezne a Jobbik az alacsony bérek miatt 3 hete
- A szankciók működnek a foglalkoztatás-felügyelet területén 3 hete
- Komoly hiba: Nyolcezren kimaradhattak az ápolói béremelésből 3 hete
- Foglalkoztatás 3.0 - minden a harmadik országból történő foglalkoztatásról 3 hete
- Ennyivel emelkedik az ápolók bére júliustól 3 hete
- Lesz béremelés a közszférában, de az ára egy 10 %-os leépítés 4 hete
- Végre kiderült, mennyit keresnek a miniszterelnöki megbízottak 4 hete