Rengeteg az üres állás, és nem látszik a megoldás
A Policy Agenda KKV Konjunktúra Indexe minimális mértékben növekedett az előző negyedévhez képest. Ugyanakkor egyre több vállalkozás érzi saját ágazatában a munkaerőhiány jeleit, miközben a pályakezdő fiatalok kivételével nem látják azt a társadalmi csoportot, amely segíthetne ezen a helyzeten - írta a 24.hu.
Mint írták: a KKV cégvezetők 42%-a vár kisebb-nagyobb javulást a magyar gazdaságtól az elkövetkező félévben, míg csak 17%-uk gondolja azt, hogy inkább zsugorodás várható. Ugyanakkor érezhető némi bizonytalanság is, amit az mutat, hogy a cégvezetők 40%-a számít olyan nehézségekre az elkövetkező évben, amely alapvetően megingathatja vállalkozásának helyzetét. A válaszadók 66%-a nem látja realitását annak, hogy a következő félévben bővíteni tudná vállalkozását, és 14%-uk is csak minimális fejlesztést lát előre.
A mostani kutatásban a Policy Agenda külön vizsgálta, hogy mennyire érzik a cégvezetők saját ágazatukban a munkaerő hiányát.
55%-uk jelentős problémának tartja, míg 22%-uk szerint mérsékelt gondokat okoz, hogy nem találnak elég munkaerőt - írta a 24.hu.
Mindössze a válaszadók 20%-a mondta, hogy nem jelent nehézséget a munkaerőhiány a saját területén (és 3%-uk nem tudta eldönteni).
A legkevésbé integrálhatónak a közmunkásokat tartották (1,41-es átlagérték), míg őket követték a tartósan munkanélküliek (1,73). A megváltozott munkaképességűek esetében is alacsony a cégvezetők szemében a lehetséges munkaerőpiaci aktivizálás lehetősége (1,86). Az előzetes várakozásokhoz képest jobb helyezést értek el a külföldi vendégmunkások (1,87). Az ő esetükben - bár nem választották külön az Európán belülről és kívülről (főleg a migrációs válsággal összefüggésben) érkezőket, de - érezhetően nagy a velük szembeni ellenérzés. Ezt mutatja az is, hogy a válaszadók 60%-a egyáltalán nem lát lehetőséget az ő bevonásukra a munka világába. A legnagyobb „támogatottsága” a pályakezdő munkanélkülieknek van, az átlagértékük 3,21 - írja a Policy Agenda.
A magyar társadalmon belül a megváltozott munkaképességűek sokkal alacsonyabb szinten foglalkoztatják, mint az Európai Unió átlaga. Ez egyértelműen potenciális munkaerő tartalék a Policy Agenda szerint, de hozzáteszik: a cégvezetők nem látják bennük a lehetőséget, érezhetően félnek a foglalkoztatásuktól.
24.hu

A megváltozott munkaképességűeket kevésbé foglalkoztatják
A magyar társadalmon belül a megváltozott munkaképességűek sokkal alacsonyabb szinten foglalkoztatják, mint az Európai Unió átlaga. Ez egyértelműen potenciális munkaerő tartalék a Policy Agenda szerint, de hozzáteszik: a cégvezetők nem látják bennük a lehetőséget, érezhetően félnek a foglalkoztatásuktól.
24.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?