Saját pénzükből költöttek a távoktatásra a tanárok

Laptopra, webkamerára, gyorsabb internetelőfizetésre is költöttek a pedagógusok.

A magyar pedagógusok 43 százaléka saját pénzéből költött annak érdekében, hogy a digitális munkarendben is folyhasson az oktatás. Átlagosan mintegy 51 ezer forint értékben vásároltak számítástechnikai eszközöket vagy fizettek elő gyorsabb internetkapcsolatra - derül ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos felméréséből.

43 százaléknyi azon kollégák száma, akik belenyúltak a zsebükbe, 51 ezer forint volt körülbelül az az átlagos összeg, amely minimálisan kellett az átálláshoz az ő részükről” - mondta a felmérésről az InfoRádiónakaz érdekképviselet vezetője, Szűcs Tamás. Volt, aki laptopot vagy webkamerát vett, akadt, aki az internetszolgáltatását bővítette. „Ismerek olyan, matematikát tanító kollégákat, akik kifejezetten olyan táblát vettek, amelyen ha dolgozott, a diák úgy látta, mintha az ő monitorán zajlana a példa levezetése” - jelentett ki a vezető, hozzátéve, hogy egy ilyen tábla körülbelül 30 ezer forintba kerül. A PDSZ a kormányhoz fordult afelől érdeklődve, hogy számíthatnak-e a tanárok kompenzációra a kiadásaik után.

A felmérésből az is kiderült, hogy a tanárok 80 százaléka több időt töltött az oktatással a karanténidőszak alatt, mint azt megelőzően, és már eleve 50 óra fölött volt a heti terhelés.

Roppant felkészületlen az oktatásirányítás, alig volt olyan válaszadó, aki azt írta volna, hogy a fenntartótól vagy az oktatásirányítástól segítséget kapott. Az egész digitális oktatási stratégia nem létezik tulajdonképpen” - hívta fel a figyelmet Szűcs Tamás.

InfoStart
fotó: pixabay
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk

Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek!

Új szakokkal megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a felvi.hu-n - tudatta az Oktatási Hivatal pénteken a honlapján. Teljes cikk