Sokakat érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztése, elengedése
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy mintegy százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló kormánydöntés - írja az MTI.
A diákhitellel tartozó nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a törlesztést, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét elengedik, a harmadik gyerek esetében pedig teljes mértékben elengedik a tartozást - jelezte.
A diákhitelt 2001-es indulása óta mintegy 400 ezren vették fel - tette hozzá.
A felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, és az örökbefogadott gyerekek esetében is érvényesíthető. A kedvezménybe a már meglévő gyerekeket is beszámítják, tehát ha már van egy gyerek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak.
A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem nő, és ha valakinek mindkét típusú diákhitele van, akkor eldöntheti, hogy melyikre érvényesíti a kedvezményt - ismertette az államtitkár.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon