Sokat kockáztat az az egyéni vállalkozó, aki nem gondol a nyugdíjra
Ma már több mint félmillió egyéni vállalkozó van Magyarországon. A számukra kedvező adózási rendszer azonban nem jelent biztosítékot nyugdíjas éveikre, ugyanis így rendkívül alacsony összeg kerül a vállalkozó nyugdíjalapjába.
Az OTP Bank éves reprezentatív kutatása szerint ugyanakkor az utóbbi években folyamatosan csökkent azoknak a száma, akiknek munkaviszonya beleszámít a nyugdíjjogosultságba, tavaly év végén már csak 86 százalékuk volt ilyen alkalmazásban.
Az egyéni vállalkozók számára három adózási lehetőség biztosított: 25, 50 és 75 ezer forintos KATA összeg befizetése közül választhatnak. A kedvezményes adózás azonban hosszútávon nehézségeket jelenthet: a 25 ezer forintos adóösszeget például egyáltalán nem számítják bele a nyugdíjalapba, vagyis ezek az évek a nyugdíjjárulék későbbi számításánál kárba vesznek.
A másik két opció esetén is rendkívül alacsony a nyugdíjalapba beszámított összeg: 50 ezer forint adó után 98 100 Ft, 75 ezer forint után pedig 164 ezer forint járulékalapot jelent.
2020-ban egy KATÁ-s nap csak alig több, mint 0,6 napnyi szolgálati időnek számít a majdani nyugdíjszámítás szempontjából. Tehát ha egész évben KATÁ-s valaki, akkor 365 nap helyett idén csak 222 nap olyan szolgálati időt szerez, amely a nyugdíjszámítás során majd beszámítható lesz.
A KATÁ-sok helyzete az előző néhány évhez képest is tovább romlott e tekintetben, mert 2016-ban még 267 napnyi, 2017-ben 257 napnyi, 2018-ban 250 napnyi, 2019-ben 236 napnyi szolgálati időt szerezhettek.
Akik főállású egyéni vállalkozók, azok számára például a járványhelyzet miatt bevezetett adózás alóli mentesülés nem jelent plusz problémát, hiszen számukra ez a mentesítési időszak szolgálati időnek minősül. Viszont azok nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel, akik nem főállásban KATA-s vállalkozók - hívja fel a figyelmet az OTP Bank.
„Pénzintézetünk Öngondoskodási Indexe alapján látszik, hogy egyre kevesebben választják a hagyományos munkavállalói formákat, a legfrissebb felmérés alapján már csak 86 százalékuk volt olyan munkaviszonyban, mely beleszámít a nyugdíjjárulékába” - mondta Horpácsi Krisztina az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője.
Az egyéni vállalkozók folyamatosan növekvő aránya ráadásul az alkalmazottak nyugdíjára is befolyással van. Mivel kisebb összeggel járulnak hozzá a nyugdíjalaphoz, nehezebbé válik az ellátási rendszer fenntartása.
Amennyiben az egyéni vállalkozás és ezzel a KATA népszerűsége megőrzi növekvő tendenciáját, az azt fogja jelenteni, hogy a jövőben potenciálisan még kevesebben fogják eltartani a nyugdíjas generációt.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk
A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk
Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított... Teljes cikk
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 4 hete
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 4 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 1 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 1 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 1 hónapja
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?