Szárnyal a Work Force: 10 milliárd forint fölötti rekord árbevétellel zárta a tavalyi évet
10 milliárd forint feletti árbevétellel zárta a tavalyi évet a Work Force minősített HR szolgáltató, ezzel 45 százalékkal múlta felül 2020-as eredményeit. Továbbra is a fizikai munkaerő-kölcsönzés a cég alap üzletága, emellett azonban egyéb területeit is tudta fejleszteni a vállalat. A legjelentősebb üzleti partnerei a gyártás, termelés területéről, azon belül is az autóipar és elektronikai vállalatok közül kerülnek ki. A céghez tartozó Job Force Iskolaszövetkezet közel fél milliárd forintos árbevételével szintén nagyot lépett előre a diákmunkaerő-közvetítés piacán.
Több mint 10 milliárd forintos rekordbevételt könyvelhetett el a 2021-es évre a munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel foglalkozó Work Force minősített HR szolgáltató, ami 45 százalékos növekedés az egy évvel korábban elért 7 milliárd forintos árbevételéhez képest.
Fizikai kölcsönzés: még tovább nőhet a külföldi munkavállalók aránya
Továbbra is a fizikai munkaerő-kölcsönzés a vállalat legeredményesebb üzletága, melynek fő felvevőpiaca 2021-ben is a gyártás és a termelés volt. Azon belül viszont az elektronikai vállalatok nagyobb, az autóipari beszállítók pedig a korábbinál kisebb szeletet képviseltek ügyfélportfóliójukban. A kölcsönzött munkaerő aránya 48 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest, és még tovább növekedett az állományon belül a külföldi munkavállalók aránya. Míg 2020-ban átlagosan a kölcsönzött munkavállalók 40 százaléka volt határon túli, addig tavaly már az állomány közel fele. Ráadásul a minősített foglalkoztatói státusz elnyerése idén új kapukat nyithat meg a cég számára. Egy 2021-es kormányrendelet értelmében ugyanis a korábbinál is több országból toborozhatnak munkavállalót a minősítésen megfelelt HR-szolgáltatók, így például Vietnámból, Indonéziából, Mongóliából, vagy a Fülöp-szigetekről érkezőket is foglalkoztathatnak, ami várhatóan még tovább növeli majd a külföldi munkaerő arányát.
Új alapokon a közvetítési üzletág, a gyakornoki pozíciókra koncentrál a Job Force
A társaság szellemi közvetítéssel foglalkozó üzletága jelentős átalakuláson ment át a tavalyi évben. A divízió új alapokra helyezte működését, jelentősen megerősítette szakember gárdáját, hogy hosszú távon még tovább növelhesse piaci részesedését ezen a területen is. 2021-ben a mérnöki pozíciók mellett a különböző IT munkakörök jelentették az üzletágban a húzóerőt.
A céghez tartozó Job Force Iskolaszövetkezet is eredményesen zárta az évet, hiszen közel fél milliárd forintos árbevételt generált. Az iskolaszövetkezet 2021-ben a gyakornoki programokra helyezte a hangsúlyt, melyek során a diákok lehetőséget kapnak az elméleti tudást valós munkakörnyezetbe is áthelyezni, miközben a munkáltatók egy új, agilis munkavállalói réteget tudnak előteremteni és integrálni.
„Általánosságban azt tapasztaltuk tavaly, hogy egyre nehezebb megtalálni a megfelelő mennyiségű és kvalitású jelölteket egy-egy pozícióra. A sikerünk kulcsa mégis az volt, hogy a korábban már jól megismert gyártó, termelő szektorra koncentrálva, erős ügyfélportfólióval vágtunk neki 2021-nek, amit 15 százalékkal még tovább bővítettünk az év során. Folyamatosan fejlesztettük irodahálózatunkat, így Tatabányán, Miskolcon és Orosházán is megújult, modernebb környezetben fogadhatjuk ügyfeleinket. Mindemellett bővítettük belső szakértői csapatainkat is, így teljes munkavállalói létszámunk 10 százalékkal növekedett az elmúlt évben” – indokolta a rekord eredményt Czellecz Zoltán, a Work Force minősített HR szolgáltató cégvezetője.
A vállalat több éves digitális fejlesztési programot is elindított, mely a háttérkiszolgáló rendszerek korszerűsítésével jelentősen csökkenteni tudja a toborzással és foglalkoztatással járó adminisztratív feladatok terheit. Külföldi fizikai dolgozóik beilleszkedését saját fejlesztésű chatbottal segítik, munkáltató partnereik hétköznapijait pedig olyan folyamatokkal egyszerűsítik, mint a belépő kártyával összekötött, automatizált bérszámfejtés.
„Mai szemmel nézve adottak a feltételek ahhoz, hogy idén még tovább növekedjünk, így ambiciózus terveink vannak 2022-re. Szeretnénk kihasználni a minősített foglalkoztatási státuszból adódó lehetőségeket, ez lehet az idei fejlődésünk motorja. Ugyanakkor továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk belső fejlesztéseinkre, hogy ügyfeleinket a legmagasabb minőségű HR szolgáltatásokkal támogathassuk” – tette hozzá Czellecz Zoltán.
A Work Force Kft.-ről
A 100 százalékban magyar tulajdonú Work Force Kft. több mint 15 éve foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel. Tapasztalatainak, naprakész piaci ismeretüknek, és szaktudásunknak köszönhetően olyan komplex megoldásokat biztosít, melyekkel partnereik egyre növekvő munkaerőigényeit maximálisan lefedi. Megbízói között termelő- és gyártó cégek, valamint a szolgáltató szektorban működő vállalatok egyaránt megtalálhatóak. Országszerte 8 irodával rendelkezik, 300 ügyfél számára biztosítja folyamatosan a megfelelő munkaerő rendelkezésre állását.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- Hét HR kihívás 2026-ban, amivel minden cégvezetőnek foglalkozni kell 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek 3 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?