kapubanner for mobile

Szerepcsere a Kürtnél: a dolgozók szabják meg a vezető munkáját

Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy 15 év múlva én leszek a vezérigazgató, biztosan kinevetem - vallott a HR Portalnak pályafutásának kezdetéről Kmetty József, a Kürt Zrt. első embere. Az interjúból kiderül, hogy 2007 legjobb főnöke szeret autókat újjáépíteni, a világ távoli pontjait felfedezni, de azt is elárulta, hogyan döntene karrierjéről, ha újrakezdené.

- Besöpörte az olvasók és a szakmai zsűri szavazatát. Mi sikerének titka?

- Talán azzal érdemeltem ki ezt a díjat, hogy tudom mi a fontos a dolgozóimnak, tisztában vagyok vele, mire vágynak. Így olyan feladattal látom el őket, ami kihívást jelent számukra.

- Mitől lesz valaki Legjobb Főnök?

- Úgy gondolom, főnökként az a feladatom, hogy a dolgozók jól érezzék magukat, szeressék azt, amit csinálnak, hiszen így tudják kihozni magukból a maximumot. Nem ragaszkodom a nyolc órás munkaidőhöz. Számomra az a lényeg, hogy amire vállalkoztunk, meglegyen, és az ügyfél elégedetten távozzon. Teljesen hidegen hagy, hogy ezt a mérnök hol, hány órai munkával éri el, hiszen ezt a munkát otthon is el lehet végezni. A vezetőnek tanulnia kell a hibáiból, éppen ezért minden évben kérek egy anonim beszámolót dolgozóimtól, amiben értékelik a munkámat.

- Mit érzett, amikor megtudta, Ön a nyertes?

- Ez a díj a munkatársaimtól érkező kezdeményezés eredménye, így hatalmas értékkel bír számomra. Amikor közölték velem az örömhírt a telefonban, azt hittem viccelnek. Nem is tudtam arról, hogy a dolgozóim beneveztek a Legjobb Főnök versenyre. Nagyon jól esett, főleg, hogy tudom mennyi erőfeszítést igényelt részükről.

- Milyen kritikákkal illetik munkatársai?

- Sokan felhívják a figyelmemet arra, hogy mindig babrálok valamivel beszélgetés közben, nem tartom a szemkontaktust, ezáltal azt a benyomást keltem, hogy nem figyelek a másikra, de az is megfogalmazódott munkatársaimban, hogy érdemes lenne gyorsabban döntenem. Nehéz olvasni ezeket a kritikákat, és szembesülni a fejlesztendő területeimmel, de rendkívül hasznosak ezek a visszajelzések, mivel általuk tud fejlődni az ember. Sok apróságon múlik a siker, ráadásul nem tart semeddig változtatni ezeken az apróságokon.

- Mi határozza meg a vezetési stílust?

- Ez a szervezettől függ, a Kürt Zrt. az adatmentésre, információ-biztonsági szolgáltatásaira vállalkozott, így a nálunk dolgozó szakemberek munkája tanácsadásból áll. Egészen máshogy kell vezetni egy televíziógyárat, ahol a darabszám a mérvadó és megint más egy olyan közösséget irányítani, ahol innovatív emberek dolgoznak.

- Hogyan lehet a cég érdekeit szem előtt tartva olyan főnökké válni, akihez bizalommal fordulnak az emberek?

- Büszke vagyok arra, hogy a céges bulik állandó meghívottjai közé tartozom, mert ez azt jelenti, hogy a kollégáim elfogadnak. Arra törekszem, hogy mindig meghallgassam a munkatársak problémáit, és tanácsaimmal hozzásegítsem őket a megoldáshoz. Igaz - a bonyolult kiválasztási technikánknak köszönhetően - szakmai ügyekben nem nagyon igénylik segítségemet. Csak olyan ember felvételére bólintok rá, aki szakmailag jobb nálam, ez a garancia arra, hogy a legjobbak dolgozzanak nálunk. Így maximálisan meg tudok bízni az embereimben, és nyugodtan hajtom álomra a fejem.

- Miből tudja megállapítani, hogy valaki jobb Önnél?

- Megnézem a jelentkező referenciáit, szakmai életútját. De az állásinterjú a döntő, ha ott meg tud győzni, akkor övé az állás.

- A Kürt Zrt. nagyon befutott cég, ilyen nyomás alatt hogyan lehet szakmailag és vezetőként is maximálisan helytállni?

- Az év elején készítjük el az egész éves feladattervet, és ekkor tűzzük ki a célokat. Év közben már "csak" ellenőrzöm a kitűzött feladatokat. Egyfajta szerepcsere valósul meg ilyenkor közöttünk, mivel ebben az időszakban beosztottjaim válnak az én főnökeimmé. Ők szabják meg az időmet, ők adják a feladatokat: ha támogatásra van szükségük, rendelkezésükre kell állnom. Ez a munka nem működik másként.

- Mennyiben változott meg élete, mióta a Kürthöz került?

- 15 éve én voltam a hatodik ember a cégnél. Azóta rengeteg minden változott a Kürtnél és az én életemben egyaránt. Kezdő fejlesztőmérnökként teljesen másként gondolkoztam, más dolgok foglalkoztattak. Olyan "csekélység", mint az irányítás, szervezés, tárgyalás nem kötötte le a figyelmemet.

- Amikor a céghez került, sejtette, hogy meg fogja csinálni a szerencséjét? Érezte, hogy a megfelelő helyen van?

- Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy 15 év múlva én leszek a vezérigazgató, biztosan kinevetem. Ez idő alatt ugyanis rengeteget változott a munkám, öt-hat különböző munkakört is betöltöttem.

- Igazi karrierista? Bárhol tudná ezt a teljesítményt nyújtani?

- Egy ilyen szakmában nem lehet, és nem is szabad évekre előre tervezni. Senki nem rendelkezett 15 éve az irányításhoz szükséges ismeretekkel, és nem is létezett kifejezetten profi vezetőképzés Magyarországon. Azért küzdöttünk, hogy a csapat előrelépjen. Amikor megjelent egy hiányzó rész a szervezeten belül, akkor én ott voltam, hogy betöltsem azt, így kerültem oda, ahova. Akkoriban irányítóvá a vezetői képessége miatt választották meg az embert, spontán módon. Manapság egyre több az úgynevezett "karriercsapda", ami miatt sokszor nem a megfelelő ember kerül a megfelelő pozícióba és mindenki menedzsernek tanul, függetlenül attól, hogy van-e hozzá habitusa. Vezetői pozícióba nehezen találunk alkalmas embert, mivel nem tudunk együttdolgozni azzal, aki nem elkötelezettje az irányításnak. Azzal sem értek egyet, hogy bizonyos időközönként munkát és céget is kell váltani. A lényeg mindig az, hogy a feladat kihívást jelentsen.

- Változtatna valamin, ha újrakezdené pályafutását?

- Elképzelhető, hogy nem erre az útra lépnék, és teljesen mást csinálnék, mondjuk virágkötő lennék. Amikor az ember fiatal, úgy érzi, rengeteg lehetőség közül választhat, amelyek az idő múltával beszűkülnek. De úgy gondolom, jelenleg jó helyen vagyok.

- Kijelenthetjük, hogy elérte pályájának csúcsát?

- Nem hiszem, hogy ez a csúcs. A Kürtnél rövidesen megsokszorozzuk a munkatársak számát, cégeket fogunk bevonni. Nagyon sok feladatunk van még, amelyek előrevisznek minket.

- Mi a hajtóereje? Honnan merít energiát feladataihoz?

- Nagyon fontos, hogy a munkán kívül legyen valami, ami örömet okoz. A hobbim a régi autók újjáépítése, de imádom felfedezni a különböző földrészeken található országok kultúráit, szokásait. Ázsiában és Indiában is próbáltam megismerni az ott élők életmódját, gondolkodását. Hatalmas élményben volt részem a rizsföldeken dolgozók között, mivel előttem nem túl gyakran láttak "fehér embert". Ezek a kalandok töltenek fel energiával.

- Ha tíz év múlva a Kürt vezérigazgatójának ajtaján kopogtatok, Ön nyit nekem ajtót?

- Ki tudja? Nem tudok ilyen hosszú időre előre tervezni. Valószínű, hogy nem lesz ennyi feladatom és talán a hobbimnak fogok élni, de biztosan szívvel-lélekkel fogom végezni a munkámat.

Gyimóthy Éva, HR Portal
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek