Szír menekültnek segít csokoládégyárát indítani a magyar kormány
Felgyorsítja a kormány annak a csokoládégyárnak az engedélyezési ügyeit, amelyet a háború elől Magyarországra menekülő Bassam Ghraoui szíriai üzletember épít Hatvanban. Az üzem 540 főt tud majd foglalkoztatni - írta a hvg.hu.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány annak a hatvani csokigyár-beruházásnak a közigazgatási hatósági eljárásait, amelyet egy szír-magyar állampolgár építene a városban - derült ki a hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.
Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy felgyorsul a tervezett üzem és komplexum engedélyeztetése, könnyebb lesz a beruházó dolga - írta a hvg.hu.
Bassam Ghraoui szír-magyar állampolgárságú üzletember decemberben bemutatott tervei imponálóak: a 12 ezer négyzetméteres, 540 főt foglalkoztató üzem akár 12 ezer tonna csokoládét is elő tud állítani évente, ami a magyarországi összfogyasztás több mint harmada.
Nem a magyar piac a cél
Az első cél azonban nem a magyar, hanem a nyugat-európai fogyasztók meghódítása, ezt követően fedezhetik fel a csokoládépiac új szereplőjének számító óriási piacot, Ázsiát és a Közel-Keletet is - közölte korábban Bassam Ghraoui.
Mivel a termékek 95 százalékát exportra szánják, logisztikai bázist és kamionflottát is kiépítenek. Mind magyarokkal - csak a csokoládémesterek között vannak olyan szírek, akikkel 30 éve dolgozik együtt a cég.
Mint korábban megírta a hvg.hu, a családnak több üzeme is volt Szíriában, de a polgárháború 2011-es kitörése után ezeket be kellett zárniuk. A háború a családot is távozásra kényszerítette, új hazájuknak pedig három és fél éve Magyarországot választották.
Bassam Ghraoui egyébként már 1991 óta üzletel itt, 2008-ban pedig állami kitüntetést is kapott a Heller-Forgó hűtőberendezés elterjesztéséért Szíriában.
Fotó: abouthungary.hu
hvg.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon