kapubanner for mobile

Szomszédok (az irodában) - 2. rész

Végre megérkezett a tavasz! Ennek a pályakezdők különösen örülnek, hiszen ebben az időszakban felpezsdül a munkaerőpiac, a pályakezdők állásbörzékre látogathatnak, illetve számos gyakornoki program várja őket. Ezek a programok az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyon hatékonynak és sikeresnek bizonyultak, számos tehetséges szakember kezdte meg ily módon pályafutását.

Egy toborzás során az - esetenként több száz - jelentkezőből kiválasztani azokat, aki a program részesei lehetnek, nem könnyű feladat, és nagy felelősséget jelent. Bevett gyakorlat, hogy a pályakezdők közül Assessment Center (értékelő központ) keretében választják ki azokat, akik rendelkeznek azokkal a kompetenciákkal, amelyet a munkakör és a szervezeti kultúra megkíván. Ez a kiválasztási eszköz mai tudásunk szerint az egyik leghatékonyabb.

Az At Work Kft. elkötelezett híve az AC/DC programoknak, különösen mivel magas szakmaisággal gyakorolja ezek kidolgozását és működtetését, tapasztalatuk szerint azonban a tesztelés ideális kiegészítője az AC programoknak, illetve preszelekciós eszközként is kitűnően működik.

De milyen teszttel kell vizsgálni a pályakezdők kompetenciáit? Nem könnyű feladat, hiszen a munka világára kidolgozott tesztek - bár kiválóan mérnek gyakorlattal rendelkező munkatársak esetén - a pályakezdőknél kevéssé megbízhatóan jósolják meg a beválást. Elvégre egy, a felsőoktatásból kikerült fiatal egyetemi tapasztalatai alapján nem biztos, hogy megjósolható, hogyan fog működni egy munkahelyen. Például, ha rákérdezünk, mennyire tartotta be a határidőket az egyetemen, a frissen végzettek nagy részénél nem túl pozitív eredményeket kapunk. Ez azt jelenti, nem képesek kezelni a határidőket? Minden valószínűség szerint nem, hiszen az egyetemi, főiskolai közeg szervezeti struktúrája eltérő egy munkahelyi közegtől. Melyik precíz munkatárs nem tologatta vizsgáit (legalább egyszer) az utolsó alkalomig?

Másként kell mérni a pályakezdőket

Az At Work Kft. sokéves pályakezdői programokkal kapcsolatos tapasztalata azt mutatja, hogy az a legcélravezetőbb, ha a pályakezdők esetében a képességek mellett a beilleszkedéshez szükséges kompetenciákat vizsgálják - ez esetben tesztekkel is. Hiszen előfordulhat, hogy az AC keretében kiválasztanak egy - a kritériumoknak megfelelő - pályakezdőt, aki kiváló problémamegoldó, jól kommunikál, képes alternatívákban gondolkodni, stb., majd egy hét után a vállalatnál már strandpapucsban és rövidnadrágban megy dolgozni (megtörtént eset).

Hogyan segíthetett volna ebben az esetben a tesztelés? Például információt kaphattunk volna arról, hogy példában szereplő munkatárs hogyan viszonyul a társas szabályokhoz - ez természetesen nem kizáró ok a kiválasztás során, de plusz információ, amelyet figyelembe kell vennünk a beillesztési folyamat megtervezése során, hogy minden szempontból képessé tegyük a leendő munkatársat a sikeres működésre.

Tesztrendszer fiatal tömegek számára

A Vienna Test System Pályakezdői tesztcsomagja összeállításánál tehát az volt a cél, hogy a jelentkezők munkahelyi beilleszkedéshez releváns személyiségvonásait, motivációját, képességeit, terhelhetőségét, attitűdjeit felmérjük. Különösen hatékony preszelekciós eszköz a tesztelés abban az esetben, ha például több száz jelentkezőről beszélünk, hiszen a csoportos tesztfelvétel után az előre definiált kritériumok mentén azonnal felállíthatunk egy rangsort a jelentkezők között, és eldöntjük kapacitásunknak megfelelően, hányan mehetnek tovább.

Az ifjú titánok tehát kiszabadultak, így már csak azt kell elérni, hogy a tehetséges fiatalok képessé váljanak a munka világában való olajozott működésre. A tesztek és az AC-k eredményeiből megtalálhatók azok a kritikus pontok, amelyeket - ha az első pillanattól figyel az ember rájuk - a mentor vagy a fejlesztési program ki tud küszöbölni.

Király Mária
www.atwork.hu/viennatestsystem
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek