Tankolás, üdülés, bevásárlás cafeteria kártyával
Hamarosan minden cégnek nyilatkoztatnia kell dolgozóit a 2017-es cafeteriáról. A piacon számos jogszabályi változás történt, amely egyrészről teljesen átalakította a dolgozói juttatások piacát, másrészről nagy kihívás elé állítja a cégeket, hogy olyan cafeteria szabályzatot állítsanak most össze, amely vállalatuk és munkavállalóik számára is egyaránt előnyös. A személyi jövedelemadó mértéke 17%-ról 15%-ra, az EHO teher 27%-ról 22%-ra csökkent és változott a béren kívüli és egyes meghatározott juttatások adóalapját képező szorzó 1,19-es helyett 1,18-ra.
A helyzet viszont nem is olyan bonyolult, mint amilyennek az elsőre tűnik, mert van lehetőség az egyszerűsítésre. 2017-ben minden egyes meghatározott juttatás egy 43,66%-os adósávba került az ajándékkártyával. Azok a munkáltatók, akik most okosan döntenek, ezt kihasználva Edenred ajándékkártyával azonos adózás mellett kiválthatják a helyi közlekedési bérletet, az egészségügyi, iskolakezdési, étkezési hozzájárulásokat is. Munkavállalóik pedig minden eddiginél változatosabban, el is költhetik azokat.
Ha például a budapesti helyi bérlettámogatását egy cég 2017-től Edenred ajándékkártyán adja, akkor 1 000 Ft/fő/hó megtakarításra tehet szert. A munkáltatók felszabadulnak a juttatási elemek több különböző helyről történő beszerzésével és kiosztásával járó adminisztrációs teher alól is. Ajándékkártyára, felső értékhatár nélkül nemcsak a havi rendszeres cafeteriát, hanem a jubileumi jutalmat és a 13. havi fizetéseket is feltölthetik. 30%-ot takaríthatnak meg így a bérhez képest, amelyet eldönthetnek, hogy munkavállalóik további motiválására, vagy vállalatuk egyéb területeinek fejlesztésére fordítanak.
A munkavállalók is elégedettek lesznek, mert Edenred ajándékkártyájukon kapott juttatásaikat szabadon, szinte bármire elkölthetik, amire nekik és családjuknak a mindennapokban szükségük van. Zsebválasztás nélkül úgy fizethetnek vele, mint egy MasterCard kártyával. Sőt, azt sem kell előre eldönteniük, hogy mire költik. Nagybevásárlásra, tankolásra, közüzemi számláik online befizetésére, wellness hétvégéjük, gyermekük iskoláztatására, magánorvosi ellátásuk finanszírozására vagy akár internetes vásárlásokra.
Edenred ajándékkártyával olyan vásárlási szabadságot adhat munkavállalói kezébe, amely által hosszútávon is lojális alkalmazottakká teheti őket.
Bővebb információ és rendelés ITT.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?