kapubanner for mobile

Te kényelmesen pelenkázol?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Amíg tartanak a várandósság varázslatos hetei, addig bele sem tudunk igazán gondolni abba, hogy mi vár ránk a szülés után. Persze megvesszük az összes tételt, ami a babakelengye-listában szerepel, szépen berendezzük a leendő gyerekszobát, igyekszünk tájékozódni szoptatás témában, szülési tervet készítünk, és milliónyi ábrándot szövünk a babaillatú hétköznapokról.

NiKiCa

Egészen az első pelenkacseréig. Természetesen most nem a valós tartalom illatanyagát firtatjuk, csupán arra próbáljuk meg a gyanútlan édesanyák figyelmét felhívni, a NiKiCa Bababolt szakértőinek segítségével, hogy érdemes jó előre felkészülni erre a dologra, hiszen egy-két éven keresztül az életetek szerves részévé válik a pelenkázás.

Mutatjuk is, hogy mire érdemes odafigyelni!

A nehéz első napok

Amikor hazatértek a kórházból, akkor jönnek talán a legnehezebb napok, még akkor is, ha van melletted segítő kéz. A friss szülési sebek, a fáradtság, a szoptatás első lépései mind-mind rengeteg energiát követelnek meg, nincs pazarolni való erő.

Épp ezért erősen javallott alaposan előkészíteni a baba holmijait, beleértve a pelenkázót is, amelyet fontos, hogy jól tisztítható alátéttel lefedni, hogy babádat puhaság fogadja, és a balesetek esetén könnyedén eltüntethesd az árulkodó nyomokat.

Természetesen hasonlóan fontos bespájzolni a megfelelő méretű pelenkákból, a lehető legjobb minőségű törlőkendőkből, valamint gondoskodni kell arról is, hogy az elhasznált pelenkákat jól záródó szemetesbe tudjad tenni, ami kizárólag pelenkatárolásra hivatott.

Ugye, mennyi mindenre kell gondolni? Nézd át gyorsan te is, hogy mi hiányzik még nektek a teljesen kényelmes és biztonságos pelenkázáshoz.

Otthon és útközben!

A jó hír az, hogy az első hetek után már nyugodtan útnak indulhattok, jön a jó idő, a tavasz és a nyár, mehettek kirándulni, vadasparkba, minden olyan helyre, amely feltölt és energiát ad. Ezek a kirándulások még kevésbé szólnak a babának, mint inkább az édesanyának, hogy a monoton napokat megtörje egy-egy felüdülést nyújtó élmény.

Természetesen itt is ki kell alakítani egy rutint, hogy minél kevesebb gond és kapkodás legyen az indulások előtt, így a pelenkázótáska mindig álljon haptákban az előszobában, benne minden olyan szükséges felszereléssel (pelenka, alátét, törlőkendő, popsikrém, fertőtlenítő), amelyek a higiénikus és kényelmes útközbeni pelenkázást szolgálják.

Ha úgy érzed, valami még hiányzik az otthoni tárból, akkor a NiKiCa Bababolt pelenkázás részlegén garantáltan jó minőségű és esztétikus darabokat fogsz találni.

Gyakorlat teszi a mestert!

Ha úgy érzed, hogy a pelenkázás meghaladja a képességeidet, és valamit mindig elfelejtesz vagy épp fordítva csinálsz, akkor megnyugtatunk: lesz időd begyakorolni, és mire a negyvenedik csomag pelenkát kezded el használni, már sötétben, fél kézzel is menni fog.

Mondjuk ehhez az örökmozgó totyogóknak is lenne mit hozzáfűzni, de erre majd térjünk vissza később! Egyelőre élvezd, hogy a gyermeked együttműködő partnernek bizonyul. Egyelőre!

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek