Agrárszakmák választására buzdít a miniszter
Folyamatosan nő az agrárszakképzés iránti igény, még nem késő ezt a területet választani - a beiratkozási határidő június végén jár le.
A magyar agrárium társadalmi és szakmai megbecsültsége folyamatosan emelkedik. Folyamatosan nő például az agrárszakképzés iránti igény. Az idei év első felében az 5 agrárszakképzési centrumban tanulók létszáma elérte a csaknem 16 ezer főt, ebből pedig több mint 13 ezer diákot oktatnak agrárszakmákra - mondta Nagy István agrárminiszter.
A középszintű intézményekben is versenyképes tudásra, elméleti és gyakorlati ismeretekre egyaránt szert lehet tenni.
Az Agrárminisztérium (AM) a második legnagyobb intézményfenntartóként vesz részt a hazai szakképzési rendszerben: itt tanul az agrárszakképzésben résztvevő valamennyi diák csaknem hetven százaléka.
A miniszter szerint még nem agrárkéső hivatást választani, hiszen a beiratkozási határidő június végén jár majd le.
Az eddigi jelentkezési adatok alapján a szakmát és érettségit egyszerre adó technikumot bármilyen más iskolatípust magasan előzve, a felvételizők több mint 42 százaléka választotta - hívta fel a figyelmet a tárcavezető az AM közleménye szerint.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása ma nem a létszám-, hanem a használható tudás hiánya. A technológiai és ipari átalakulás... Teljes cikk
A fosszilis energiahordozóktól való elmozdulás soha nem látott munkaerő-igényt teremt az elektromos hálózatok körül: tízezrével nyílnak új... Teljes cikk
Magyarországon is megvetette a lábát a munka világát jó értelemben felforgatni akaró - lapos szervezet, döntés az alsó szinteken, emberközpontú... Teljes cikk
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 2 hete
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hete
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hete
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hete
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hete
- Új szakok a felsőoktatási felvételi tájékoztatóban - itt vannak a részletek! 3 hete
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 3 hete
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 4 hete
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 2 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 2 hónapja
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben