Több száz buszvezetőre lesz szükség
A BKV 150 csuklós buszt szerezhet be jövőre, a metrófelújítások miatt, ehhez pedig sofőrök is kellenek. A közúti árufuvarozásban is keresik a járművezetőket, akik hiányát kormányzatilag támogatott képzéssel pótolnák, írja a Világgazdaság.
Elsősorban a metrókat pótló buszok nagyszámú forgalomba állítása miatt van szüksége a BKV-nak járművezetőkre, akiket már most hirdetésekben keresnek.
Jelenlegi becsléseik alapján, rendszerszinten akár 300-400 fővel több autóbusz-vezetőre lesz szükség.
A BKV autóbusz- és trolibuszágazata közel négyezer főt foglalkoztat, ebből több mint 2400 fő autóbusz-, körülbelül 300 pedig trolibusz-járművezető. A buszvezetők száma az elmúlt három évben a magánszolgáltatók bevonása miatt csökkent.
A személyszállítás mellett a közúti áruszállítási piac is járművezetői hiánnyal küzd, részben azért, mert egy ilyen jogosítvány megszerzése több százezer forintot is igényel. A kormány most arról döntött, hogy ötmilliárd forintos uniós és hazai támogatással mintegy hatezer leendő gépjárművezető részére fedezi a C és E kategóriájú jogosítvány megszerzésének költségeit. Ösztöndíjat és munkahelyet a fuvarozó cégek biztosítanának a hivatásos jogosítványt megszerzőknek.
Világgazdaság

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon