Több mint félmillió ember tett valamilyen közlekedési vizsgát eddig idén
A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) Nonprofit Kft. munkatársai januártól augusztusig csaknem 560 ezer közlekedési vizsga, vizsgálat és utánképzés lebonyolításában vettek részt. A vizsgáztatást idén tavasszal rövidebb időre kellett csak felfüggeszteni a járványhelyzet miatt, ennek is köszönhető, hogy az első nyolc havi adat 13 százalékkal múlja felül 2020 azonos időszakának mutatóját - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) 2021-ben a veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva március 8-án függesztette fel, majd április 19-én indította újra a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit. A leállás ideje alatt felhalmozódott ügyhátralék gyors ledolgozása érdekében a társaság új vizsgahelyszíneket nyitott, hivatali időn túli vagy hétvégi időpontokat is biztosított ügyfelei számára.
A vizsgáztatásban így már májusban sikerült visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Várakozni sem kellett többet a járvány előtt megszokotthoz képest: a vizsgázók a leginkább terhelt időszakokban is jellemzően két hétre kaptak időpontot - derül ki az ITM közleményéből.
A közúti járművezetők január és augusztus között összesen több mint 331 ezer elméleti és gyakorlati vizsgaeseményen vettek részt. A legtöbb jelentkezőt felvonultató B kategóriában 116-117 ezren kíséreltek meg elméleti és forgalmi vizsgát letenni. A szaktanfolyami vizsgák száma meghaladta a 186 ezret. A vasúti területen 2021 első nyolc hónapjában több mint 20 ezer, a hajózásban több mint 12 ezer vizsgaeseményt regisztráltak.
A védelmi intézkedések fokozatos enyhítéséhez igazodva a Vizsgaközpont július elején hatályon kívül helyezte a vizsgák lebonyolítására vonatkozó rendkívüli szabályokat. Megszűnt az elméleti vizsgák létszámkorlátja, így a vizsgatermek teljes kapacitással működhetnek.
"A kormány a közlekedési vizsgáztatás teljes rendszerének megújításán dolgozik. Közlekedésbiztonsági helyzetük javítása érdekében március óta korszerűsített képzési és vizsgakövetelményeknek kell eleget tenniük a motorosoknak. A KAV az év végéig az ország minden részében újakra cseréli az elméleti vizsgákhoz használt számítógépeit. 2022 tavaszától pedig egységes és központosított elektronikus rendszert vezetnek be a közlekedési vizsgáztatásban. A vizsgára jelentkezést ügyfélkapun lehet elindítani, a későbbiekben az autósiskolákon keresztül a vizsga helyszínét, időpontját is ki lehet majd választani" - mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?