kapubanner for mobile

Ügyfélkapcsolatok egyszerűen: ezért érdemes CRM rendszert bevezetni

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Akár szolgáltatást, akár termékeket kínál a vállalatod, az ügyfélkapcsolatok kezelése megkerülhetetlenül fontos feladatkör. A kezdetekben, amikor egyszerre csak három partnerrel és két partnerjelölttel tartod a kapcsolatot, talán még megteszi a telefonod jegyzet alkalmazása és a naptár – de amint egy kicsit is beindul az üzlet, a csináld-magad folyamatmenedzsment pillanatok alatt követhetetlen káosszá válik. Érdemes időben kapcsolni, és keresni egy cégedhez igazítható, vele rugalmasan növekedni tudó CRM rendszert, hiszen számtalan előnnyel jár: ezekből válogattunk össze néhányat, a teljesség igénye nélkül.

CRMrendszer

Minden információ egy helyen, egyszerűen elérhető

Az ügyfélkapcsolat-kezelő szoftverek egyik legnagyobb előnye – különösen, ha a CRM rendszer ERP részeként működik – az átláthatóság. Egy jól megválasztott CRM segítségével minden bevitt adat, minden feltöltött dokumentum illeszkedni fog a teljes cég folyamatainak logikus szövetébe. Néhány kattintással láthatjuk a teljes ügyfélképet és ügyféltörténetet, pár pillanaton belül pedig akár a mélyére is áshatunk az adott partnerrel való kapcsolattartás eddigi sikereinek és kihívásainak – pontos kimutatások segítségével. 

Az irodában és utazás közben egyaránt hasznos társ

A fenti állítás természetesen csak akkor lesz igaz, ha felhőalapú, kétoldalú szinkronizálásra képes CRM rendszert választunk. Hogy mit is jelent ez a típus? Jó példa rá a SMARTFRONT ERP rendszer CRM alapfunkciója, amelyet kifejezetten az irodában és irodán kívül dolgozó munkatársak valós idejű együttműködésére optimalizáltak a fejlesztők. Ha például egy utazó értékesítő kolléga találkozóját lemondják, és az irodai munkatársak törlik az eseményt a rendszerből az érintett azonnal látni fogja a rendszerben- nem szükséges külön értesíteni. Amikor pedig az úton lévő munkatárs visz be egy fontos adatot a kávészünetében, az adott információ a rendszer minden használójánál valós időben frissülni fog. 

Gördülékenyebbé válnak a folyamatok

Az ügyfélkapcsolatok kezelése komplex folyamatok összessége – de egy jól felépített, felhasználóbarát CRM rendszer rengeteg terhet levesz a vállunkról. Amellett, hogy az aktuális projektek kezelése sokkal egyszerűbbé válik, az egyes partnerekkel kialakított és fenntartott kapcsolatok teljes „görbéjét” elemezni tudjuk: így a hatékonynak bizonyult gyakorlatokat beépíthetjük a jövőbeli ügyfelekkel való kapcsolattartás módszerei közé, a hibás lépéseket pedig elkerülhetjük.

 

 

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek