kapubanner for mobile

Végre megvan! Ezeket ne edd, hogy elkerüld a vesekövet!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A vesekő és annak betegségeiről számos információ megtalálható a magyar neten.

veseko

Részletesen beszámol róla a hazipatika.com, illetve a webbeteg.hu portálon is hasznos információkat találhatsz. Így a tünetekkel és a betegséggel most nem is kívánunk foglalkozni, az említett oldalak ezt szépen kitárgyalják. Arról viszont sehol nem találni részletes útmutatót, melyek azok az ételek, amik felelősek a vesekő kialakulásáért, illetve növelhetik annak kockázatát.

Ezt a hiányt pótolja most az elopont.hu egészségügyi portál, ezáltal komplett étrendet állíthatunk össze annak érdekében, hogy megelőzzük a vesekő kialakulását. Ez a cikk tehát kifejezetten ajánlott azoknak, akik sajnos már áldozatul estek a betegség által okozott szörnyű görcsöknek és kínoknak.

Természetesen mindig kérjük ki orvos és/vagy szakember segítségét, a cikkben közölt adatokat felhasználva konzultálni szükséges velük.

Néhány élelmiszer oxalát tartalma

veseko

Ételek oxalát tartalma – Forrás: elopont.hu

Általánosan elmondható, hogy az állati eredetű élelmiszerek – mint pl. hús, tojás, tejtermékek, zsírok – nem tartalmazzák a vesekő egyik leggyakoribb alapanyagát, az oxalátot, viszont szinte minden növényi eredeti táplálék igen. A szórás viszont elég szélsőséges számok között mozog, ezért érdemes odafigyelni, miből, mennyi étkezünk.

Jól látható, hogy a spenótot például erősen célszerű elkerülni, vagy nagyon kis mennyiségben szabad belőle fogyasztani, más ételek esetén viszont a mértéktartás a mérvadó. Egészséges emberek esetében 200-300 mg oxalátbevitel javasolt, akik nagyobb kockázatnak van kitéve a vesekő kialakulásának (mert például már volt), náluk 100 mg mennyiséget szabad bevinni.

A fenti táblázat az ismert és gyakori ételeket tartalmazza, ha még részletesebb képet szeretnénk látni, akkor ezen a linken további számokat láthatunk, angol nyelven.

További javaslatok a vesekő megelőzésére

Azt kitárgyaltuk, hogy tehát a megfelelő étrend nagyon fontos, hogy ne építsünk magunkban oxalát anyagú köveket.

A megelőzést tovább tudjuk fokozni, javítani, ha rendszeresen sportolunk. Köztudott, hogy a mozgás segíti elkerülni a vesekő kialakulását, az esetleges „vesehomok”, vagy kisebb kövek szétzúzódásában is nagy szerepet játszik, hiszen gyakorlatilag fizikai erőhatást gyakorlunk rá.

Fogyasszunk továbbá megfelelő mennyiségű (tiszta) folyadékot, a nap folyamán nagyjából egyenletesen elosztva, mely folyamatosan átmossa a vesét, a gyakori vizelet-visszatartást pedig mellőzzük. Ezek mellett pedig figyeljünk a testsúlyunkra és kerüljük az elhízást, mely egyébként tovább rontaná a mozgásszegény életmódot.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek