Vissza kell-e fizetnem az ápolási díjat, mert nyugdíjba mentem?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2017.november 27-étől öregségi nyugdíjas vagyok. Súlyos fogyatékos fiammal vagyok ápolásin, aki 41éves.Somogyváron volt kisegítő iskolában majd áttették foglalkoztatóban mivel nem felelt meg a követelményeknek.16 évesen hozzám került és nevelési segélyt kaptam utána, majd ápolási díjat. Akkor még Községi Tanács volt, határozatot nem kaptam egyikről sem csak az utolsó 12 évről van határozatom. Ebből 4 utolsó évben kiemelt ápolási díjat kapok. Járási Hivatal közölte velem, hogy visszamenőleg mióta öregségi nyugdíj kort elértem, azóta amit kaptam ápolási díjat: 65 000Ft-ot vissza kell fizetnem, mert nem jár. 6 éves korától egyedül nevelem a gyermekemet nagyon kevés pénzből és még ezt is elvonják. Öregségi nyugdíjat június 20-án kapok először aminek az összege: 57420 Ft.

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
a) a Tny. (a TB nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény) szerint saját jogú nyugdíjnak minősülő ellátásban, … részesül,
b) az a) pont szerinti ellátásra való jogosultság keletkezését megelőző napon a 41. § (1) bekezdés a) pontja szerinti vagy kiemelt ápolási díjra volt jogosult, és
c) az a) pont szerinti ellátásra való jogosultság kezdő napját megelőző húsz éven belül a 41. § (1) bekezdés a) pontja szerinti vagy a kiemelt ápolási díjra való jogosultsága legalább tíz évig fennállt.
Vagyis a fenti rendelkezések alapján akkor marad jogosult ápolási díjra a saját jogú öregségi nyugdíjban részesülő hozzátartozó, ha az öregségi nyugdíjra való jogosultsága kezdőnapját megelőző napon súlyosan fogyatékos személy ápolása okán folyósított ápolási díjra, vagy kiemelt ápolási díjra volt jogosult, ÉS az öregségi nyugdíjra való jogosultság kezdő napját megelőző 20 éven belül a súlyosan fogyatékos személy ápolása okán folyósított ápolási díjra, vagy a kiemelt ápolási díjra való jogosultsága legalább 10 évig fennállt.
Ha ezeknek a feltételeknek megfelel, akkor nyújtson be fellebbezést az ápolási díjat megszüntető és a visszafizeösszefoglalómbantésre kötelező határozat ellen.
A leírása szerint emellett Ön jogosult lehet a tartós ápolást végzők időskori támogatására is (havi 50 ezer Ft a nyugdíjon felül), ezt azonnal igényelje. A részleteket az erről írt összefoglalómban találja.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?