Szinte nincs olyan munkavállaló, aki ne várná a hétvégi pihenőt. Valakit azonban már a hét első napján hatalmába kerít ez az érzés, mivel semmi késztetése sincs dolgozni. Feladatait minduntalan közömbösen végzi el, ami nem is csoda, hisz a kezdeti nagy kihívások rutinná váltak, így még az apró sikerélményekben sem tudja felfedezni a munka örömét. A legtöbb embernél szerencsére ez az érdektelenség csupán időszakosan fordul elő, amikor például már teljesen belefáradt a vég nélküli munkahelyi stresszbe, vagy túl sok ideje nem volt szabadságon - az ilyen esetekben egy kis kikapcsol(ód)ással könnyedén levezethető a frusztráció.

Ha azonban huzamosabb ideje tart ez az általános munkahelyi kedvetlenség, vélhetően kiégés közeli élményben van része az illetőnek. Egyeseket ugyan ideig-óráig, jobban mondva napokig vagy akár hetekig továbbhajt a minőség iránti elkötelezettség, ám egy idő után ez a belső késztetés is megfakul, s egyre jobban eluralkodik rajtuk a munkaundor. A kiégés nemcsak a karrier szempontjából ártalmas, hosszú távon az egészségre és az emberi kapcsolatokra is káros (úgy a kollégákra, mint a családtagokra) - mutat rá a Carrierbuilder.com.

Honnan lehet tudni, hogy a kiégés veszélyeztet minket?

Dr. Todd Dewett, az ohioi Wright State University professzora szerint sehogy, legalábbis amíg teljesen el nem merültünk benne. A kiégés nem egyik napról a másikra következik be, hanem szép lassan, fokozatosan, mint valami lappangó betegség. Éppen ezért is nehéz tetten érni, a legtöbben ugyanis "egyszerű" magánéleti kisiklásra, depresszióra gyanakodnak, fel sem merül bennük, hogy a munkájukkal lehet valami probléma. Elvégre általában az ember szentül meg van győződve arról, hogy jó abban, amit csinál, ugyan mi lehetne vele a gond?

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy csupán sorozatos rossz napjaink vannak-e vagy tényleg valami komolyabb teher nyomja a vállunkat, figyeljük meg a következőket, érvényesek-e a mindennapjainkra:

1. A munkatársak közömbösek számunkra

Még ha feladataink megkívánják, akkor sem nagyon állunk fel a székből, mivel ki lennénk téve az úton-útfélen szembejövő kollégák megszólításainak. Márpedig semmi kedvünk diskurálni velük, hisz unjuk már őket, a véleményüket, az egész céget.

2. Nem számít már a munkánk minősége

Nem hozzuk ki magunkból a maximumot, mondván, elég az átlagos teljesítmény is, úgysem veszi észre senki a különbséget. Megnyugtatásul csak annyit sulykolunk magunkba, hogy ez egyébként is jár nekünk annyi kivételesen jól végzett munka után. Amennyiben ez a helyzet, biztosan kiábrándultunk a munkából.

3. Nem vagyunk sikerorientáltak

Egyetlen feladatunk elvégzése sem okoz örömöt, a munkahelyre csak pusztán pénzkeresési célzattal megyünk be. Pedig a kényszerből történő munkavégzés az eredményeinken túl a szociális interakcióinkra is rányomja a bélyegét, így rövidesen olyanná válunk, mint aki céltalanul bolyong a szervezeti folyamatok közt.

A felismerés nem elég

A kiégés felismerése csak az első lépés a "gyógyulás" felé, az igazán nehéz művelet annak felszámolásában van: először tudatosítsuk magunkban az elégedetlenségünket, majd beszéljük ki problémáinkat. Ezzel nemcsak a lelkünkön könnyíthetünk, hanem - mások elvárásai alapján - arra is rákényszerítjük magunkat, hogy visszájára fordítsuk a folyamatot. Íme néhány tipp a kiégés legyőzéséhez:

1. Térjünk el a napi rutintól

Az általános közöny ellen a legjobb, ha kicsit mást vagy máshogy csinálunk, mint amit eddig. Bátran borítsuk fel a napi / heti ütemtervet, variáljuk ahogy jólesik, vagy keressünk olyan új feladatokat, amikért mozgósíthatjuk erőinket és nem utolsósorban felelősséget vállalhatunk - ez utóbbi ugyanis morálisan is kötelez minket a kifogástalan munkára.

2. Tanuljunk meg új dolgokat

Jelöljünk ki új célokat, illetőleg azok eléréséhez határidőket. Lehetőleg olyan tevékenységekre fókuszáljunk, amelyekhez új készségek elsajátítása szükséges, hiszen azok megtanulása, begyakorlása ismét kihívásokkal teli életet eredményez.

3. Váltsunk szempontot

Készítsünk átfogó tervet: kivel és milyen képességek birtokában kell együtt dolgoznunk a tökéletesebb munkavégzéshez, s ehhez mekkora plusz anyagi forrást kell biztosítanunk. A lényeg, hogy egy kicsit más alapokra helyezve próbáljuk megközelíteni szakmánkat, hátha sikerül újra megtapasztalni a munka örömét.

4. Ha minden kötél szakad: mondjunk föl

Néha megesik, hogy bárhogy küzdünk a kiégés ellen, könyörtelenül legyűr minket. Különösen, ha senki (pl. a főnök) sem támogatja az irodában megújulási vagy esetleges munkakörváltási törekvéseinket. Ilyenkor ne féljünk új munkahely, esetleg szakma után nézni, hisz ahol nem teljesedhetünk ki, ott a későbbiekben sem fogjuk jól érezni magunkat.

Paraszt Imre, HR Portal