kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Takár Yvette búvármodell, búvároktató karriertörténete

Takár Yvette búvároktató, búvármodell és ifj. Lőrinc Ferenc búvárfotós világbajnoki aranyérmet hozott el nagylátószögú kategóriában a Madeirán, Porto Santóban megrendezett 18. CMAS víz alatti fotó-világbajnokságon 2021-ben. Ezzel kvalifikálták magukat az idei európa bajnokságra. Hogyan lett Yvette-ből búvároktató és búvármodell, miközben Magyarországon nincs tenger? Mi köze ehhez egy medúzának?

Takár Yvette, búvár-
images

Nyolc évesen már búvárúszást gyakorolt, miközben kerámikus szeretett volna lenni. Majd elvégzett egy vendéglátó szakközépiskolát és 21 évesen úgy döntött, inkább búvárkodással foglalkozik. A tanfolyam elvégeztével összefogott egy másik végzőssel, akivel hat éven keresztül egy búvárboltot üzemeltettek. Mindez az 1990-es években történt, amikor Magyarország már nem volt határos tengerrel és még nem volt konkurens búvárbolt.

Hogy miért nem tenger közelében vert sátrat? És mi adta a hajtóerőt az elmúlt 24 évben szakmailag Yvette-nek? Mi motiválta? Miért hoztak létre egy hazai búvároktatói rendszert? Hogyan zajlik az oktatás?

1997-ben az első női búvároktatóként tartották számon, miközben ennek a szakmának 90%-a férfiakból áll. Elismerte a szakma?

búvár, bálna

 

2015-ben Yvette Máltán élt, amikor ifj. Lőrinc Ferenc felkérte őt víz alatti modellnek. Mit csinál egy búvármodell? Mitől jó valaki lebegőképessége? Hogyan mutat az egy fényképen?

Bent voltunk a barlangban és a Feri észrevette, hogy annyira közel vagyok a plafonhoz, hogy látszik a víztükörben a sziluettem.  A víztükröt a kifújt buborék mennyiség, amit évek óta a búvárok kifújtak, megállt a plafonon és egy tükröt képzett a levegőbuborék. Tehát megállt a levegő.

búvár, barlang

Miért tért vissza Magyarországra 2016-ban? Külföldön vagy belföldön lehet biztos egzisztenciát építeni búvárkodásból? Milyen hatással volt a pandémia a vállalkozására? Mi a búvárszakma jövője?

Mivel búvárfotózásban sikert sikerre halmoztak nemzetközi versenyeken, felfigyelt rájuk a szakma itthon is és kvalifikációt nyertek a 2019-es spanyolországi és 2021-es portugál világversenyekre is. Yvette elmeséli hogyan képzeljünk el egy világversenyt, annak szereplőit és szigorú szabályait. Hogyan készült el a világnyertes fénykép, a legnagyobb víz alatti tülekedés közepette?

Kiknek a támogatása tartotta benne a lelket 24 éven keresztül? És szerinte mikor fogja befejezni a búvároktatást?

búvár, hal

 

Hallgasd meg Yvette történetét:

Szerkesztő-műsorvezető: Hadobás Bernadett

búvár, teknős

 

Karrierváltás & Sabbatical című podcastunk korábbi részei:

  1. Topmenedzserből sajtkészítő - Reményik Kálmán
  2. Budapesti multiból vállalkozó Spanyolországban - Gódor Eszter
  3. Karrierváltás 22 év Mercedes után - Kozári Edina
  4. A 12 hónapos sabbatical leave - Barhács Csaba
  5. Gyári munkásból 2000 főt foglalkoztató cégvezető - Rácz Mihály
  6. Telefonos értékesítőből író és szerkesztő - Szarka Károly
  7. Kiégés után: Grafikusból kortárs asztalos - Kiss Máté
  8. Váltás 22 év papi szolgálat után - Füzes Ádám
  9. HR tanácsadóból dietetikus: Soltész Erzsébet
  10. A BBC létesítménymenedzseréből világutazó - Kovács Zsuzs "Female Yeti
  11. Nyissunk éttermet! Jó, de nem értünk hozzá - Szabolcs-Gyuris Éva, a Funky Pho alapítója
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyissunk éttermet! Jó, de nem értünk hozzá! - Szabolcs-Gyuris Éva, a Funky Pho alapítója

Szabolcs-Gyuris Éva, férjével, Szabolcs Andrással alapította a Funky Pho ázsiai street food éttermet, amely 7 éven keresztül meghatározó szereplője... Teljes cikk

A BBC létesítménymenedzseréből világutazó - karrierváltás podcastunkban Kovács Zsuzsa - Female Yeti

Zsuzsa 2005-ben gondolt egy nagyot, közgazdász diplomával és 18 000 Ft-tal a zsebében Angliába költözött. Babyszitterként helyezkedett el, majd... Teljes cikk

HR tanácsadóból dietetikus: így váltott karriert Soltész Erzsébet

Soltész Erzsébet a Corvinuson szerzett HR diplomát, sok éven át dolgozott HR és a HR-t támogató szoftverek tanácsadásával. Majd lelkes... Teljes cikk