100 milliós prémiumosztás Nyíregyházán?
Nyíregyháza új, fideszes polgármesterének közlése szerint az önkormányzati választást megelőzően "felelőtlen módon" több, mint 100 millió forint jutalmat és prémiumelőleget osztottak ki a polgármesteri hivatal, valamint a helyhatósági cégek vezetőinek, illetve dolgozóinak a településen, miközben a város a felhalmozott adósság miatt fizetési nehézségekkel küzd.
A jelenlegi, még nem végleges adatok szerint Nyíregyháza és önkormányzati cégei mintegy 26 milliárd forintos adósságállományt halmoztak fel mondta Kovács, és ilyen helyzetben nem lett volna szabad" jutalmakat és prémiumelőlegeket osztogatni az előző, szocialista-függetlenek-SZDSZ vezette városvezető koalíciónak.
Az új polgármester szerint a kifizetett pénzt visszakövetelésére" nem igen lesz lehetősége az új nyíregyházi önkormányzatnak, mert a jutalmak esetében szinte nincs jogi mód, míg a prémiumelőlegeknél - ami a szerződések szerint jár a cégvezetőknek és a dolgozóknak - esetleg a feltételek nem teljesítése adhat alapot az összegek visszakérésére.
Kovács Ferenc tájékoztatása alapján a szabolcsi megyeszékhely polgármesteri hivatalában több mint 44 millió, a cégeknél pedig együttesen 56 millió forintot meghaladó összeget fizettek ki a helyhatósági választás előtt.
Tették ezt annak ellenére, hogy a szeptemberben az éves költségvetési hiányt 7 milliárd 764 millió forintra módosították" - magyarázta a polgármester. Megjegyezte, hogy a város új, fideszes többségű vezetése most hitelfelvételi tárgyalásokra kényszerül, mert bér- és közműszámla-kifizetési gondokkal küzd az év hátralévő napjaiban.
Az önkormányzati vezető arról is tájékoztatott, hogy most átvilágítják a hivatal, az önkormányzati cégek és intézmények pénzügyi helyzetét, s a tényleges feltárásnak" megfelelően határozzák meg a gazdálkodás szigorú követelményeit.
A felhalmozott adósságállománnyal kapcsolatban Kovács Ferenc azt mondta: a nyíregyházi önkormányzatnak 17 milliárdos a jelenleg ismert adóssága, továbbá tartozik 3 milliárd forinttal saját cégeinek is. Az önkormányzati cégek között pedig van olyan, amely 2,8, illetve egy másik 2,2 milliárdos svájci frankban felvett kölcsön visszafizetésével küzd. Több cégnél még az adósság mértékét sem tudták pontosan közölni", és a közintézmények hitelállományát pedig még nem ismerik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Prémium-ülőgarnitúrák az igényeidre szabva 12 hónapja
- Jutalom, bónusz, prémium - összefoglaló, amit ezekről a plusz juttatásokról tudni kell 13 hónapja
- Munkaerőhiány miatt több vidéki nagyvárosban megszűnnek bizonyos egészségügyi ellátások 1 éve
- Jogosult vagyok vezetői prémium kifizetésére felmondás esetén? 1 éve
- Prémium, bónusz, jutalom: melyik mit jelent pontosan? 2 éve
- Ennyit keresnek az állami média vezetői 2 éve
- Ötmillió forinttal zsarolta meg főnökét egy dolgozó, rollerrel menekült a rendőrök elől 3 éve
- 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán a LEGO 3 éve
- Így akadályozzák majd meg Nyíregyházán a nővérek elvándorlását 3 éve
- Kiderült, kik a privátbanki, a vagyonkezelési és a prémium banki szakma legjobbjai 3 éve
- Újabb óriási akkumulátorgyár épül, ez Nyíregyházán 3 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?