1000 szlovén iskolában nincs tanítás, sztrájk miatt
Sztrájkolnak az oktatásban dolgozók Szlovéniában, a szakszervezetek szerint közel 37 ezren vesznek részt a demonstrációban, országszerte ezer általános és középiskolában nincs tanítás. Ez a legnépesebb idei demonstráció Szlovéniában - írja az MTI.
Úgy vélték: az államigazgatásban dolgozó, hasonló végzettségű alkalmazottaknak aránytalanul magasabb a fizetésük, mint az oktatásban dolgozóknak, ezért a tanári fizetéseket vissza kell állítani a 2012-ben, a gazdasági válság miatt hozott, a közalkalmazottakat sújtó bérkorlátozások előtti szintre. Mint mondták: ötödik éve nőtt a bruttó hazai termék (GDP), de a megszorítások még mindig érvényben vannak.
A szervezők közel 15 ezer tüntetőt várnak az egész ország területéről délben a Ljubljana központjában rendezendő demonstrációra, ahol újra elmondják követeléseiket. A fővárosban ezért forgalmi korlátozások vannak.
Ez már a harmadik sztrájk ezen a héten. Hétfőn úgynevezett puha sztrájkot folytattak a rendőrök, kedden pedig az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók szüntették be két órára a munkát. Elemzők szerint a közalkalmazottak arra számítanak, hogy a közelgő parlamenti választások miatt a kormány engedékenyebb lesz.
Miro Cerar szlovén kormányfő a sztrájkot viszont jogtalannak tartja. Jelezte, hogy az emelési követelések túlzóak, veszélyeztetik a közalkalmazotti szféra bérrendszerét, és hátrányos következményekkel járnak az állami költségvetés stabilitására.
A kormány számításai szerint a szakszervezetek követelései 1 milliárd euró többletterhet rónának az állami költségvetésre, amelyet lehetetlen teljesíteni.
A negatív következményekre figyelmeztetett a szlovén gazdasági kamara is - a versenyképességgel és a költségek további növekedésével kapcsolatban - , jelezve, hogy a közalkalmazottak fizetése jelenleg is a bruttó hazai termék (GDP) 11 százalékát teszik ki.
A közszférában dolgozók szakszervezetei az alacsonyabb fizetési kategóriákba sorolt közalkalmazottak bérének erőteljes növelését akarják elérni a sztrájkhullámmal, amely a múlt hónapban 30 ezer ember részvételével tartott figyelmeztető sztrájkkal kezdődött. A szerdai a legnagyobb tömeget megmozgató szlovéniai demonstráció ebben az évben.
A közszférában az elmúlt években átlagban 7 százalékos volt a béremelés, és a 2012-ben hozott megszorítások egy részét is eltörölte a kabinet.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
- Munkaidő-vita és sztrájkok bénítják meg a londoni metrót 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- Fiatal álláskeresők: valóban optimisták? 2 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus? 2 hete


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?