kapubanner for mobile

120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több mint százhúsz új munkahelyet hoz létre a Vestfrost Solutions Zrt. dán hűtőgyártó új, 5,6 milliárd forintnyi értékű beruházása Csongrádon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint csütörtökön a városban.

120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Szűrszabó Levente Mihály vezérigazgató a Vestfrost Solutions Zrt. beruházásbejelentő ünnepsége előtt Csongrádon 2026. január 22-én. MTI/Rosta Tibor

A tárcavezető a Vestfrost Solutions Zrt. friss beruházásának bejelentésén vett részt, ahol arról számolt be, hogy a dán hűtőgyártó 5,6 milliárd forint értékben bővíti magyarországi kapacitásait, amihez a kormány 1,1 milliárd forintnyi támogatást biztosít, így hozzájárulva 123 új munkahely létrehozásához.

Kiemelte, hogy ennek nyomán itt már évente 105 ezer hűtőgépet fognak előállítani, amelyek abszolút a szektor felső piaci szegmenset célozzák.

Nagy büszkeség számunkra az, hogy magasan képzett mérnökök és a duális szakképzésben részt vevő fiatalok is részesei mindezeknek a fejlesztéseknek

- fogalmazott.

Illetve aláhúzta, hogy Csongrád-Csanád vármegyében az utóbbi tíz év során felére csökkent a munkanélküliség és duplájára nőtt az ipari termelés, részben annak a 78 nagyberuházásnak köszönhetően, amely a kormányzat támogatásával valósult itt meg.

Szijjártó Péter ezt követően rámutatott, hogy jelenleg 140 dán vállalat mintegy 18 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és az utóbbi tíz évben ezek 18 nagyberuházást hajtottak végre 250 milliárd forint értékben.

Leszögezte, hogy az elmúlt évek "gazdasági bravúrjaiban" kétségkívül fontos szerepet játszottak azok a külföldi vállalatok Magyarországon, amelyek számára a biztonság, a kiszámíthatóság egy rendkívül lényeges szempont, ezért hozták ide a beruházásaikat.

Az új munkahelyekkel járó beruházásokat itt mutatjuk

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek