2,5 millióan kapnak nyugdíj-prémiumot novemberben
Minden eddiginél magasabb összegű lesz a novemberi nyugdíjprémium, amelyre minden nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember jogosult - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Novák Katalin közölte: a nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz.
A pluszjuttatás szabályozásáról kifejtette: abban az esetben tud az állam nyugdíjprémiumot fizetni, ha a magyar gazdaság növekedése meghaladja 3,5 százalékot. Az afeletti GDP-növekedés mértékének megfelelő összeggel szorozzák meg a nyugdíjak egy heti összegét - részletezte az államtitkár.
Számításaik szerint idén 4,6 százalékkal fog nőni a magyar GDP, ezért a jogosultak a heti nyugdíj összegének 1,1-szeresét kapják meg nyugdíjprémiumként. Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a kormány bővítette a jogosultak körét, így nemcsak az öregségi nyugdíjban, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy, tehát összesen 2,5 millió ember fogja a megkapni a novemberi nyugdíjprémiumot.
Az államtitkár jelezte, hogy a nyugdíjprémiummal együtt egyszeri nyugdíj-kiegészítést is kapnak novemberben az arra jogosultak.
Novemberben a nyugdíjasok a rendszeres havi nyugdíjukkal együtt megkapják az egyszeri - egész évre számolt - nyugdíj-kiegészítést is, amelynek összege átlagosan 10 ezer forint lesz - hangsúlyozta.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 6 napja
- Felmérés: a cégek számára versenyelőnyt jelenthetnek a hosszútávú munkavállalói ösztönzőprogramok 6 napja
- A saját jogon járó nyugdíjban és ellátásban részesülők száma nemek és a teljes ellátás összege szerint 6 napja
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 1 hete
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 1 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 2 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 3 hete
- Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után 3 hete
- Nyugdíj melletti munka 4 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?