200 fővel bővül a létszám a győri Audi-gyárban
Novembertől megkezdődik a győri Audinál az A3-as Cabriolet sorozatgyártása - mondta a Népszabadságnak Frankfurtban Kóka János, aki az autószalonon, találkozott Frank Drevessel az Audi AG igazgatótanácsának termelésért felelős tagjával, az Audi Hungária fb-elnökével is.
Az Audi az első félévben 32089 TT Coupé és Roadster gépkocsit, és idén először már az első félévben egymilliónál több benzines és dízelmotort gyártott Győrben, ahol többek közt az új kabriónak köszönhetően 200 fővel bővül a több mint 5400-as dolgozói létszám.
A cég jövőre 300 millió eurós beruházást tervez a Rába-parti városban, ebből az első hat hónapban 130 millió euró valósul majd meg.
Napi Online
A cég jövőre 300 millió eurós beruházást tervez a Rába-parti városban, ebből az első hat hónapban 130 millió euró valósul majd meg.
Napi Online
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?