kapubanner for mobile

264 200 forint volt a nettó átlagkereset októberben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A KSH friss kimutatása szerint az októberi átlagkereset 8,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 397 400 forint volt, éppúgy, mint szeptemberben 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban; az első tízhavi bruttó átlagkereset 395 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 900 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 3,0 százalékos tavaly októberi inflációval számolva a reálkeresetek éves emelkedése 5,6 százalékos volt.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 408 100 forint volt az októberi átlagkereset, 8,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A legalább öt alkalmazottat teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozásoknál 9,4 százalékkal nőtt az átlagkereset a szeptemberi 9,8 százalék után. A költségvetési szférában alkalmazottak körében - a közfoglalkoztatottak nélkül számolva - 6,9 százalékosra lassult a béremelkedés a szeptemberi 8,5 százalékról.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 264 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 272 900 forintot ért el októberben. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 377 200 forintra becsülhető, 9,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A múlt év első tíz hónapja alatt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 395 300 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 405 900 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 262 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 271 700 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,7, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, amiben szerepet játszott, hogy meghatározott ágazatokban átmenetileg mérsékelték, vagy felfüggesztették dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok befizetésének kötelezettségét - derül ki a KSH jelentéséből. A reálkereset 6,0 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,5 százalékos növekedésével számolva.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számított rendszeres bruttó átlagkereset 369 100 forintra becsülhető, ez 9,2 százalékkal magasabb, mint az előző év első tíz hónapjában.




MTI
fotó: pixabay
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek