3,6 milliárdos hiány a debreceni orvoscentrumban
A múlt évben 3,6 milliárd forint hiány keletkezett a Debreceni Egyetem (DE) december 31-én megszűnt orvos- és egészségtudományi centrumában - jelentette be a DE rektora szerdán sajtótájékoztatón.
Emlékeztetett rá, hogy múlt év végén Kósa Lajos polgármesterrel közösen kérték Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől, hogy a Kenézy kórház fenntartói joga kerüljön az egyetemhez, és ezáltal megvalósuljon a debreceni egészségügyi integráció.
A miniszter a döntés előkészítésére további adatokat kért az egyetemtől, és ekkor derült fény a többmilliárdos hiányra. A vizsgálat ugyanakkor egyértelműen igazolta, hogy a hiánnyal kapcsolatban semmilyen büntetőjogi felelősség nem merült fel - magyarázta a rektor.
Bács Zoltán, az egyetem gazdasági főigazgatója elmondta: a vizsgálat kimutatta, hogy a 3,6 milliárdos hiányból 2,7 milliárd forint a kifizetetlen számlák miatt halmozódott fel, 900 millió pedig szerződéses kötelezettségekből adódik.
A részletekről szólva kifejtette: a hiányt egyebek mellett az oktatási célú támogatás csökkenése, az OEP-finanszírozás 1,2 milliárd forintos kiesése, az ingatlanfejlesztések belépő fenntartási költségei, a centrum megszűnéséről megjelent parlamenti hírt követő "pánikszerű beszerzési hullám", valamint az onkológiai központ pályázati támogatással vásárolt lineáris gyorsítójához kötődő 1,3 milliárdos ingatlanfejlesztés okozta.
A gazdasági főigazgató szerint két, két és fél év alatt a hiányt az egyetem saját erőből ledolgozza.
Ehhez kapcsolódóan Mészáros József egyetemi főtitkár bejelentette: felülvizsgálják a korábbi orvoscentrumban a különféle tevékenységek kiszervezésével kapcsolatos szerződéseket, amelyek között például 33 évre kötött, kizárólagosságot biztosító patikaszerződés is van.
Ahol lehet, a korábban kiszervezett tevékenységeket egyetemi hatáskörbe veszik vissza, valamint szervezetileg különválasztják a klinikai betegellátó és az orvoskari oktatási tevékenységet - fűzte hozzá Mészáros József, megjegyezve, hogy több kisebb beruházást is átmenetileg leállítanak az egyetemen.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 3 hónapja
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 3 hónapja
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 4 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 4 hónapja
- A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak 5 hónapja
- Nagy a baj: lejjebb sorolhatják Magyarországot az adósság miatt 5 hónapja
- "Valós a félelem" – kemény állítások mérgező anyagokról és vendégmunkásokról a CATL–nál 5 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 5 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 5 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?