kapubanner for mobile

60 ezerről 2 millióra emelte a repülőorvosok éves felügyeleti díját Lázár János tárcája

Brutális emeléssel operál a légiközlekedésben Lázár János tárcája.

Már kétmilliós hatósági díjat kér az állam arra, hogy egy cég évente meghosszabbítsa a pilótaképzési engedélyét. Az érintettek szerint ellehetetlenítették az iparágat egy júniusban elfogadott törvénymódosítással, az illetékes minisztérium szerint viszont nincs ok az aggodalomra - írja a 24.hu.

A Lázár János által irányított Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) számos díjtételt drágított meg különböző mértékben, két alapvető fontosságú engedély esetében azonban tizenhétszeres, illetve harmincháromszoros lett az emelés mértéke.

A pilótaképző szervezetek szerint ez a példátlan hatósági díjemelés jelentkezik majd a képzés piaci árában is, az áremelés pedig visszavetheti a jelentkezők számát.

A 136 igen, 36 nem szavazattal jóváhagyott módosító csomag melléklete szerint a „légitársasági pilóta, kereskedelmi pilóta és többfős személyzet pilóta szakszolgálati engedélyekhez és kapcsolódó tanúsítványokhoz és jogosításokhoz képzéseket nyújtó, jóváhagyott képző szervezet (a szakzsargonban ATO) éves felügyelete” az eddigi 120 ezer forintról 2 millióra nőtt.

A repülőorvosok éves felügyeleti díjánál még drasztikusabb a tarifaemelés: ott 60 ezer forint helyett kell 2 milliót fizetni.

A minisztérium szerint nincs ok az aggodalomra, állítják, hogy a díjemelések miatt nem várható drasztikus átrendeződés a piacon. 

Indoklásként azt is írták, hogy a 2015-ben megállapított felügyeleti díjak emelésére a magyar légiközlekedési iparág gazdasági teljesítőképességéhez igazítva, az elmúlt 8 év gazdasági változásait, annak a felügyeleti hatósági eljárásra gyakorolt hatásait figyelembe véve került sor.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek