kapubanner for mobile

6700 milliárd forintnyi pályázat lesz a következő három évben

Magyarországon a 2013 végéig rendelkezésre álló körülbelül 8000 milliárd forint európai uniós forrásból 2010 első félévéig 4200-4300 milliárd forintot kötöttek le támogatási szerződéssel, de csak 1300 milliárd forint kifizetés történt - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke a Magyar Nemzetnek.

Petykó Zoltán a nemzetközi projektmenedzsmentnap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón kifejtette: ennek megfelelően körülbelül 6700 milliárd forintnyi pályázat lesz folyamatban a következő három évben, amelyet meg kell valósítani, ebben pedig a projektmenedzsmentnek óriási feladatai lesznek.

Hangsúlyozta: 2011-ben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség minél több pályázati kiírást szeretne megjelentetni, majd 2013-ig fokozatosan csökkenne a pályázatok száma.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek