kapubanner for mobile

A bevándorlók számával a jogsértések is növekedtek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tavaly is nőtt valamelyest a bevándorlók száma, és 14 százalékkal több esetben kellett eljárást folytatni jogsértés miatt, mint az előző évben - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója kedden Budapesten.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója, Végh Zsuzsanna a Népszabadságnak elmondta: 2007-ben mintegy 21 ezer, tavaly pedig 35 ezer Európai Unión kívüli külföldi kért tartózkodási engedélyt a hivataltól.

Ugyanakkor 14 százalékkal több esetben kellett eljárást folytatni bevándorlók jogsértése miatt, mint az előző évben - jelentette ki a főigazgató.

A kérelmezők elsősorban ukránok, kínaiak és szerbek. Vég Zsuzsanna szerint tranzitországból befogadó országgá válhat Magyarország, de ehhez szükséges a megfelelő jogszabályi háttér kialakítása.

Rugalmasság és együttműködés - Avarkeszi Dezső igazságügyi szakállamtitkár így összegezte a hivatallal szembeni minisztériumi elvárásokat.

Ami az elkövetkezendő időszakot illeti, a szakállamtitkár közölte: nem tudni, hogy változik-e a menekültek összetétele, aránya, de a globális válság idején mindenre fel kell készülni.

Avarkeszi Dezső az MTI-nek azt mondta: nincs stratégia, bármi történhet. Példaként említette Koszovó függetlenedését, amelynek következtében nagyobb arányban kértek menekültstátuszt szerb, roma lakosok a térségből. Ügyük elbírálása folyamatban van.

Napi Gazdaság/Népszabadság/MTI
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek