A BKV felmondta a kollektív szerződést
A Fővárosi Közgyűlés utasítására és a BKV Igazgatóság ezt megerősítő döntése alapján Dr. Várszegi Gyula vezérigazgató november 30-án aláírta a BKV kollektív szerződésének felmondását - olvasható a közlekedési társaság csütörtöki közleményében, melyről a hir24.hu számol be.
Tájékoztatásuk szerint a szerződést bármelyik fél három hónapos határidővel felmondhatja a másik félhez címzett írásbeli nyilatkozattal, melyben a felmondás okát írásban közölni kell. Ennek megfelelően a BKV vezérigazgatója a 2010. január 19-én megkötött határozatlan időre szóló kollektív szerződést 2011. november 30-án felmondta, és megküldte a BKV szakszervezeteinek - áll a közleményben.
A felmondás indoklásában szerepel, hogy a szerződés olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a BKV kiélezett anyagi helyzete, a működés finanszírozásának hiánya miatt nem tarthatóak fenn, illetve olyan juttatásokat is magában foglal, amelyek a társaság gazdasági erejét meghaladják, teljesítménnyel alá nem támasztott költséget jelentenek.
hir24.hu
A felmondás indoklásában szerepel, hogy a szerződés olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a BKV kiélezett anyagi helyzete, a működés finanszírozásának hiánya miatt nem tarthatóak fenn, illetve olyan juttatásokat is magában foglal, amelyek a társaság gazdasági erejét meghaladják, teljesítménnyel alá nem támasztott költséget jelentenek.
hir24.hu
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
