A bölcsészek beszélik a legjobban az idegen nyelveket
A tavalyi csaknem 47 százalékos aránnyal szemben az idei felvettek 44,6 százaléka rendelkezett valamilyen fokozatú nyelvvizsgával - derült ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legfrissebb elemzéséből. Ha alacsony százalékponttal is, de csökkent tehát a felsőoktatásba bekerülők nyelvtudásszintje, legalábbis ami a nyelvvizsga-bizonyítványt illeti.
Az alapképzésre felvettek között ez az arány jóval alacsonyabb, a felvettek harmadának van közép, és valamivel több, mint 10 százalékuknak felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványa.
A munkarendeket vizsgálva a nappali képzésre felvettek között a legkiugróbb a nyelvvizsgával rendelkezők aránya, míg a nappali alap és egységes, osztatlan képzésre felvettek 56 százaléka szerzett már korábban valamilyen szintű nyelvvizsga-bizonyítványt, addig a levelező munkarendre felvettek 33, az esti képzésre felvettek 38, a távoktatásban tanulmányaikat megkezdők pedig 35 százaléka tud felmutatni államilag elismert nyelvtudást igazoló papírt.
A bölcsészek beszélik a legjobban az idegen nyelveket
A képzési területek között nagy különbségek mutatkoznak. A legtöbb felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező felvettel a bölcsészettudományi képzési terület büszkélkedhet, de ezen a területen tanul az egyik legtöbb közép- és alapfokú nyelvvizsgával rendelkező is. A felsőfokú nyelvvizsga felülreprezentáltságának vélhető oka, hogy az ehhez a képzési területhez tartozó nyelvszakok már belépéskor elvárnak az adott nyelvből tett emelt szintű érettségit vagy nyelvvizsga-bizonyítványt. Hasonló oka lehet, hogy a második legmagasabb arány a gazdaságtudományi képzések esetében látszik. Sok felvett rendelkezik még nyelvvizsgával az orvosi- és egészségtudományi területen, itt tanul a legtöbb középfokú nyelvvizsgával felvett hallgató, valamint a jogi és igazgatási területhez tartozó szakon, ami alátámasztja az egységes, osztatlan képzésekre felvettek magas nyelvvizsgaarányát.
A felvettek közel felének a természettudományi, a nemzetvédelmi és katonai képzési területen is van nyelvvizsgája - hat képzési terület esetében viszont 40 százalék alatt maradt a nyelvvizsga-bizonyítvánnyal bekerültek aránya. Ilyen többek között az agrár, a sporttudományi, a pedagógus és a művészetközvetítési képzési terület.
Felvi.hu / Edupress.hu
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Az üzleti fordítás, ami nem játék – amikor a pontosságon múlik a cég jövője 8 hónapja
- Szinte teljesen eltűntek az egyetemista és a 30 év feletti nyelvvizsgázók 9 hónapja
- Céges nyelvtanulás: 5 ok, amiért kiváló befektetés 1 éve
- Bátran kamatoztasd némettudásod! 1 éve
- Idegen nyelvet tanulók a felsőoktatásban 2 éve
- Így viszonyulnak az európaiak a nyelvtanuláshoz 2 éve
- Nyelvvizsga-mentesség 2 éve
- Nyelvvizsga 2 éve
- Brutálisan visszaesett a nyelvvizsgázók száma 2 éve
- Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja 2 éve
- 2024-től emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege 2 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa