kapubanner for mobile

A dolgozók felét elküldhetik az állami mobilcégnél

A Világgazdaság információi szerint az MPVI Zrt. állami mobilcégnél a dolgozók több mint felét érintő leépítésre kerülhet sor a közeljövőben.

A Posta, a Magyar Villamos Művek és a Magyar Fejlesztési Bank vállalataként létrejött állami mobilszolgáltatónak még 2012. január végén ítélte oda a 900 megaherzes frekvencia egy részét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A döntést azonban a már működő mobilcégek megtámadták, és 2012. szeptember 17-i ítéletében a Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a tender végeredményét. Így az állami mobilszolgáltató nem kezdhette meg működését. Az NMHH azonban megtámadta ezt a döntést, így a Kúria elé került az ügy, amely február 26-án megerősítette a korábbi bírósági döntést. Ez azt jelenti, hogy az MPVI Zrt. nem használhatja a 12,7 milliárd forintért megvásárolt frekvenciát.

Bár komoly tervekkel, a hazai mobilpiaci verseny felpörgetésének reményével kezdte meg működését az állami mobilcég, érdemi tevékenységet a vállalat nem végzett. Az Index információi szerint a múlt év végéig mégis mintegy 1,5 milliárd forintot költött el a vállalat. Bár már tavaly látszott, érdemi szolgáltatást nem tud nyújtani a társaság, az ott dolgozókat - sajtóhírek szerint 64 főt - nem küldték el. Az MPVI Zrt. decemberi közgyűlésén úgy határoztak, március végéig változatlan létszámmal működik tovább a cég, amihez biztosítják a szükséges forrásokat is. Idén januárban ugyanakkor lemondott a vezérigazgató, Schmidt Pál, és Kalmár István elnök is. Az MPVI Zrt.-t vezérigazgatója január 24-től Kovács Zsolt, aki nem a távközlési iparból érkezett, az ING Biztosító Zrt. vezetője volt.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek