kapubanner for mobile

A feldolgozóipar és a kereskedelem a két húzóágazat Nógrád megyében

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nógrád megyében 2018-ban 2100 munkáltató társaság együttesen 16 216 embert alkalmazott. A munkavállalók 43,7 százaléka a feldolgozóiparban dolgozott, bár a megelőző évhez képest 3,2 százalékos visszaesés történt. Az ágazaton belül kiemelik a gépipart, az ide sorolt 39 vállalkozás 3178 embernek adott munkát, ami a megyei foglalkoztatotti létszám 19,6 százaléka - derül ki a TOP 50 című, a megye múlt évi gazdasági folyamatait elemző kiadványból.

A második legnagyobb nógrádi foglalkoztató a kereskedelem volt tavaly, de itt is csökkent az alkalmazottak száma, 1,5 százalékkal. A megyében minden nyolcadik munkavállaló a kereskedelemben dolgozott.

Az egy dolgozóra jutó átlagbér a feldolgozóiparban volt a legmagasabb, évi 3 millió 321 ezer forint. Ez a megyei átlagnál negyedével volt magasabb, viszont közel 200 ezer forinttal maradt el a nemzetgazdasági átlagtól. Ugyanakkor a vegyiparban és a fémfeldolgozás területén a nemzetgazdasági átlagnál is magasabbak voltak az éves átlagos bérek, 4,307 millió, illetve 3,674 millió forintot értek el.

Nógrádban a legkevesebbet az információ, kommunikáció ágazatba sorolt gazdálkodók dolgozói keresték, átlagbérük a megyei érték felét sem érte el.

A megyei munkavállalók 42,6 százalékának a TOP 50 vállalkozásai adtak munkalehetőséget. A kiemelt cégek közül 34 a feldolgozóiparban, hat a kereskedelemben tevékenykedett. Összesített nettó árbevételük 227,1 milliárd forint volt (a megyei érték 57,3 százaléka), 166 milliárd forint kivitelt realizáltak (a megyei érték 89 százalékát), és 42,4 milliárdos hozzáadott értéket termeltek, a megyei átlag csaknem felét.

A TOP 50 a megyei kereskedelmi és iparkamara, a NAV megyei adó- és vámigazgatósága, valamint a Nógrád Megyei Hírlap közös munkája, a kiadványt 14. alkalommal jelentették meg.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek