A fém vagy a műanyag pántszalag az ideális?
A pántszalagok széles körű alkalmazhatóságuk és megbízhatóságuk révén számos iparágban elengedhetetlenné váltak. A belőlük elérhető kínálat azonban olyannyira széles, hogy a vállalkozók többsége sokszor tanácstalanul áll, hogy a fém vagy inkább a műanyag változatot válassza. A mai cikkünkben leírtakkal ennek eldöntésében szeretnénk segíteni. Vágjunk is bele!
A pántszalagok

Amikor a gyártók először elkezdték legyártani a Mű-Pack Kft. - Csomagolástechnika pántszalag kínálatában is megvásárolható műanyag szalagokat, úgy tekintettek rá, mint a fém változatok helyettesítőjére.
A legtöbb helyen ugyanis csakis azért pántoltak acélszalagokkal, mert nem volt más rendelkezésre álló opció. De szerencsére jött a műanyag pántszalag, amely kiszélesítette a pántolás nyújtotta lehetőségeket.
Hogy miért? A fémszalagokról tudni kell, hogy a nyújthatóságuk gyakorlatilag a nullával egyenlő, míg a műanyag szalagok anyaguktól függően akár többször is megfeszíthetők, ezáltal pedig egyenes arányban nő a lökéscsillapító hatásuk is.
Megvan viszont az a hátulütőjük, hogy a szakítószilárdságukat az UV-sugarak negatív módon károsíthatják. Bár azt hozzá kell tenni, hogy ez probléma általában hosszú évek alatt jön elő, arról nem is beszélve, hogy nem igazán életszerű, hogy egy rakományt ilyen hosszú ideig ne bontanának ki.
A fém pántszalagok kora még egyáltalán nem járt le
Bár lehet, hogy a fémszalagok egyáltalán nem rugalmasak, ám a kiemelkedő szakítószilárdságuk mellett nem mehetünk el szó nélkül, ami különösen hasznosnak bizonyulhat az üveg- és a faiparban.
Ráadásul mindemellett még nagyon jól alkalmazhatóak a magas hőmérsékletű termékek vagy az olyan rakatok rögzítésére és biztosítására is, amelyek a pántolás után hőkezelésen esnek át.
Ha ennek ellenére mégis a műanyag pántszalagot választanád
Ha alaposabban is megnézed a fentebb már említett Mű-Pack Kft. - Csomagolástechnika kínálatát, akkor láthatod, hogy a műanyag pántszalagokból PP és PET változat is kapható, ráadásul különböző szélességben és vastagságban.
A legnagyobb különbség közöttük talán az, hogy az utóbbi jobban megtartja a feszességét, és a szakítószilárdsága is jóval nagyobb, így a használatának köszönhetően nincs szükség különösen teherbíró pántolásra. A PP szalagok választása mellett leginkább csak a kedvező ár szól.
Amennyiben nem boldogulnál a közülük történő választással, akkor a legkézenfekvőbb megoldás, ha a webáruház szakértő munkatársainak segítségét kéred, akik segítenek majd a csomagolandó termékek és a pántolás típusa függvényében megtalálni az ideális csomagolóanyagot.
Ha a környezettudatosság a szívügyed
Ha fontos számodra a fenntarthatóság, akkor a műanyag és a fém pántszalag helyett válaszd az elmúlt években újdonságnak számító újrahasznosítható papír változatokat, amelyek egyik legnagyobb előnye, hogy nem okoznak felesleges hulladékkezelési költségeket!
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk
A hazai önkéntes nyugdíjpénztárak záró vagyonnal súlyozott átlagos nettó hozama 9,04 százalék lett tavaly, a 2025.decemberi 3,30 százalékos... Teljes cikk
A kormány a béremelés biztosítása és a munkahelyek védelme érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak... Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben