kapubanner for mobile

A fiatal és képzett bevándorlókat előnyben részesítené Trump

Az amerikai elnök csütörtökön ismertette az új bevándorlási rendszert - írja a Magyar Hírlap.

Trump szerint javaslatuk Amerika-barát, bevándorlóbarát és dolgozóbarát. Kifejtette: munkatársaival olyan bevándorlási tervet dolgozott ki, amely „a munkahelyek teremtését, a munkabéreket és az amerikai dolgozók biztonságát” tekinti elsődlegesnek.

A tervezet az „érdemek alapján” engedélyezett bevándorlást szorgalmazza. Vagyis előnyben részesülnének a tanult és magasan képzett bevándorlók, köztük elsősorban a fiatalok és az angolul jól beszélők - írja a Magyar Hírlap.

A zöldkártyák rendszerét átalakítanák úgy, hogy az inkább a magas szintű képzettségekkel, felsőfokú végzettséggel és munkaajánlattal rendelkezőknek kedvezzen, semmint azoknak, akik az országban tartózkodó családtagokra hivatkozva érkeznek.

Magyar Hírlap
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek