kapubanner for mobile

A Gazdasági Minisztérium előtt tart demonstrációt a Vasutasok Szakszervezete

Mégis megtartja a korábban meghirdetett, ám időlegesen felfüggesztett demonstrációját a Vasutasok Szakszervezete november 10-én 11 órakor a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium előtt - közölte az érdekképviselet választmánya.

A Gazdasági Minisztérium előtt tart demonstrációt a Vasutasok Szakszervezete 2004. október 27. FigyelőNet Mégis megtartja a korábban meghirdetett, ám időlegesen felfüggesztett demonstrációját a Vasutasok Szakszervezete november 10-én 11 órakor a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium előtt – közölte az érdekképviselet választmánya. hirdetés A választmányi ülést követően Simon Dezső elnök azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezet a MÁV megállapításával ellentétesen nem tartja eredményesnek az egyeztetéseket. Mint mondta, a MÁV és a szakszervezet közötti nézetkülönbség a létszámleépítések, illetve a központi árkiegészítés kérdésében a legmarkánsabb. Szerinte a MÁV 5 reprezentatív szakszervezete közül egy sem tartja eredményesnek a tárgyalásokat, jelenleg a közös érdekérvényesítési lehetőségről egyeztetnek.  11 ezer főről van szóA MÁV-nál tervezett, 11 ezer főt érintő létszámleépítést a VSZ elnöke elfogadhatatlannak nevezte. Elmondta: "olyan tevékenység kihelyezés folyik a társaságnál, amelynek a gazdasági számításait nem ismerjük". Értékelése szerint a vasúttársaság működési költségei a kiszervezést követően jelentősen nőnek, a kiszervezett munkavállalók viszont a jelenleginél kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek. A MÁV szerint hamis a VSZ által festett képA MÁV rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette a cégvezetés álláspontját. Mint mondták, hamis a Vasutasok Szakszervezete által sugallt kép, miszerint az érdekképviseletek nem kapnának megfelelő tájékoztatást a szervezeti átalakításokról. Épp ellenkezőleg – hangsúlyozták -, 2002 év vége óta, amikor is a MÁV új vezetése felállt, folyamatos és eredményes az érdekegyeztetés. Példaképpen a reprezentatív érdekképviseletekkel megkötött 2003-2006-os foglalkoztatáspolitikai keretmegállapodást említették. Elhangzott az is, hogy az elmúlt hetekben folytatott tárgyalások során már többször megállapodás közeli helyzetben voltak az érdekképviseletekkel. Miniszteri bizonytalankodásA mostani vita előtörténetéhez tartozik, hogy október 11-én Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter arra utasította a MÁV Rt. menedzsmentjét, hogy folytasson intenzív tárgyalásokat a reprezentatív vasutas szakszervezetek képviselőivel. A miniszteri utasítás arról is rendelkezett, hogy a MÁV Rt. a tárgyalások ideje alatt függessze fel a Vasutasok Szakszervezete által kifogásolt döntések végrehajtását. Az intenzív tárgyalások előrehaladásával viszont a miniszter október 22-én visszavonta ezt a moratóriumot. Azt javasolta, hogy a tárgyalásokat a társaság érdekegyeztető fórumának hivatalos keretei között folytassák.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
450 új munkahely jön létre Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk

Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában

Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek