A KBC nem vonul ki Magyarországról
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem helytálló a Handelsblatt című üzleti napilap információja a magyarországi K&H Bank és belga anyabankja, a KBC magyarországi kivonulásáról - közölte a K&H Csoport a lap cikkére reagálva az MTI-vel csütörtökön.
A német lap a Bankok fordulatot remélnek című kelet-európai összeállításában arról írt, hogy a BayernLB - az MKB tulajdonosa - mellett a Budapest Bankot tulajdonló amerikai General Electric és a belga KBC is eladná magyarországi bankját, az osztrák Erste Bank és a Raiffeisen viszont nem akar kivonulni.
A K&H Csoport MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint a bankcsoport álláspontja nem változott a nemrégiben közzétett Reuters-interjú óta.
A hírügynökség január 8-án közölte Hendrik Scheerlinck, a K&H Bank magyarországi vezérigazgatójának nyilatkozatát, aki elmondta: a KBC nem vonul ki Magyarországról a kedvezőtlen profitkilátások ellenére, ezt a lehetőséget a bank teljesen kizárta. "Hiszünk Magyarországban, amely fontos részét képezi a stratégiánknak, és az országra vonatkozóan világos növekedési stratégiával rendelkezünk" - fogalmazott akkor a vezérigazgató. Elmondta, hogy szeretnének fontos szerepet játszani a magyar gazdaság finanszírozásában, ugyanakkor jelezte azt is, hogy a bankszektor számára nehéz lesz 2014-ben nyereséget elérni. Hendrik Scheerlinck szerint az ágazatot sújtó adókat, a pénzügyi tranzakciós illetéket és más terheket a bankszektor már nem tudja tovább elviselni, ezen adók szintjét a gazdaság talpra állását követően mérsékelni kellene.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?