kapubanner for mobile

A kormány a felelős a reálbércsökkenésért?

Az MSZP szerint a kormány adóintézkedései miatt növekvő inflációval magyarázható, hogy a reálbérek több mint öt százalékkal csökkentek szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte, hogy szeptemberben a bruttó átlagkeresetek 3,7, a nettó bérek egy százalékkal voltak nagyobbak az egy évvel korábbinál. A 6,6 százalékos szeptemberi inflációval számolva a - családi adókedvezmény hatása nélkül számított - reálbérek 5,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz mérve. Józsa István, a szocialisták gazdaságpolitikáért felelős frakcióvezető-helyettese az adatokat szerdai sajtótájékoztatóján úgy kommentálta: mára mindenki érzi a kormány gazdaságpolitikájának csődjét.

Kifejtette: a 6,6 százalékos inflációból nagyjából két és fél százalék az Orbán-kormány adóemeléseinek és különadóinak következménye, de a reálbérek ezek nélkül is csökkentek volna. Ráadásul - folytatta - ebben még nincsenek azok a megszorító intézkedések, amelyeket a kormány az elmúlt hetekben jelentett be.

Józsa István ezzel kapcsolatban felidézte, hogy Orbán Viktor 2009-ben azt mondta: akinek nem tetszik a magas infláció, azoknak a kormányváltást javasolja.

Az MSZP-s politikus arról is beszélt, hogy a versenyszférában 34 ezerrel, összesen pedig húszezerrel kevesebben dolgoztak szeptemberben, mint egy évvel korábban. Hozzátette: a gazdasági visszaesés, a fogyasztás és a beruházások csökkenése újabb elbocsátásokhoz vezethet a kereskedelemben, az élelmiszer- és az építőiparban.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek