kapubanner for mobile

A kormány tovább könnyít a vállalkozások adminisztratív terhein

A kormány tovább egyszerűsíti az aláírási címpéldány és cégkivonat használatát - mondta el Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint 2013. február 1-jétől a közigazgatási hatósági eljárásokban az ügyfeleknek már nem kell képviseleti jogosultságuk igazolását szolgáló okiratot (aláírási címpéldányt), illetve cégkivonatukat a hatóságokhoz minden ügy indításakor külön-külön benyújtani, hanem ezen iratokat a hatóság elektronikus úton szerzi be.

Az egyszerűsítés következtében éves szinten mintegy 760 millió forint marad a vállalkozásoknál, a kormány ennyi illetékbevételről lemond. Az aláírási címpéldány és a cégkivonat-csatolási kötelezettség nagyjából egyező mértékben csökken, vagyis évente mintegy 152 ezerrel kevesebb kivonatot és ugyanennyivel kevesebb címpéldány kiállítását kell kérniük és benyújtaniuk ügyintézéshez a vállalkozásoknak - jegyezte meg az államtitkár.

Hozzátette: a kormány mostani döntésével 33 kormányrendeletet módosít, ami a tavasszal elfogadott törvényi változásokat követi, azok szabályait részletezi és ülteti át a gyakorlatba.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek