A közcélú munkára szakosodó önkormányzatok jól járhatnak
Az idén ismét lehetőség lesz arra, hogy többletforráshoz jussanak a közcélú munkák szervezésében élenjáró települések - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján közölt kormányrendelet- tervezetből.
A múlt évben országosan 15,12 milliárd forint állt rendelkezésre a közcélú munkákra, és a kiegyenlítéssel a többletigények 80 százalékát fedezte a több mint 1 milliárd forintos átcsoportosítás. Az idén is hasonló összegből finanszírozható a közcélú munka.
A korábbi évekhez hasonlóan a Munkaerőpiaci Alapból a közcélú munkákra biztosított éves keretet az egyes településeknél az idén is az első féléves tényleges felhasználáshoz igazítják. Azoknál a településeknél, ahol az első félévben az időarányosnál kevesebbet használtak fel a közcélú munkára, ott csökkentik az éves keretet, az így megtakarított pénzből pedig azok az önkormányzatok nyerhetnek el többletforrást, ahol átlag feletti a közcélú foglalkoztatás. Így az országos keret egészét felhasználhatják, több közcélú munkást foglalkoztathatnak az önkormányzatok.
A közcélú munka 2000 májusa óta kötelező azoknak, akik rendszeres szociális segélyben részesülnek, ez az intézmény váltotta fel a jövedelempótló támogatást. A jövedelempótló támogatást korábban azok vehették igénybe, akiknek már nem járt a munkanélküliek járadéka, s valamilyen segélyezésre volt szükségük. A jövedelempótló támogatás helyetti rendszeres szociális segélyt viszont már csak úgy kaphatták meg, ha előtte legalább egy hónapnyi közcélú munkára vállalkoztak. A jövedelempótló támogatásnál ez nem volt feltétel. A közcélú munka hasznos lehet az adott településeknek, mert általában közfeladatokra szervezik, ugyanakkor a munkanélküliek munkavállalási hajlandóságát is erősíti.
A lehetőséget kezdetben nem nagyon használták ki az önkormányzatok, az első évben az egész országban összesen 6.000 közcélú foglalkoztatott volt. Néhány évet követően viszont már több mint százezer közcélú munkást foglalkoztattak. A rendszeres szociális segélyre és a közcélú munkára is a Munkaerőpiaci Alap biztosítja a pénzt. A keretet viszont a központi költségvetésnek adja át az alap, az önkormányzatok normatív támogatásként jutnak hozzá a finanszírozáshoz.
A másik, ugyancsak az önkormányzatok által szervezett közjellegű munka a közhasznú munka finanszírozása más, erre a keretet a Munkaerőpiaci Alap a regionális munkaügyi tanácsoknak elosztott decentralizált keretéből közvetlenül kaphatják meg. Régiónként változó, hogy a helyi szokások alapján a decentralizált keretből milyen arányban juttatnak pénzt a közhasznú munkára.
Az önkormányzatok rész vesznek a Közmunka Tanács által irányított közmunkaprogramokban is. A Munkaerőpiaci Alap ennek finanszírozásában is részt vállal. A közcélú, a közhasznú és a közmunkaprogramok hasonlóak a településeken. Általában kommunális, köztisztasági, parkgondozási munkákról, a helyi középületek felújításáról van szó, vagy házi gondozást bíznak ezekre a személyekre. A közcélú munka a rendszeres szociális segélyben részesülők, a közhasznú munka és a közmunka az álláskeresők foglalkoztatását szolgálja.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?