A Madách Imre Gimnázium felmentett igazgatója mellett tüntettek a fővárosban
Az igazgató több mint 20 évig vezette az iskolát.
A budapesti Madách Imre Gimnázium felmentett igazgatója, Mészáros Csaba mellett tüntettek a gimnázium volt és jelenlegi diákjai, valamint tanárai szerda este Budapesten. A gimnázium előtt tartott tüntetésen felszólaló diákok és tanárok beszédeikben nonszensznek nevezték, hogy 2024-ben a kormányzat nem az okos eszközök intelligens használatára akarja nevelni a diákokat, hanem be akarja azokat tiltani.
A felszólalók emlékeztettek arra is, hogy a Madách Imre Gimnázium az ország egyik legmagasabb színvonalú - tavaly az országos felmérésekben kilencedik helyen álló - közoktatási intézménye. Az igazgató - aki több mint 20 éve vezeti az intézményt - érdemeként említették: amellett, hogy nagyon magas színvonalúvá tette az intézményt, jó közösséget is teremtett. A tüntetők felszólították Pintér Sándor belügyminisztert, vonja vissza a Mészáros Csaba elbocsátásáról szóló döntést.
A szervezők meghívták a Madách Imre Gimnáziumért és a magyar oktatás jövőjéért aggódókat a hétfőn, a Belügyminisztérium előtt tartandó tüntetésre. A Belügyminisztérium szerdán közölte, hogy azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. A döntést azzal indokolták, hogy "egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt".
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?