A magyar tejtermelők is demonstrálnának
A magyar szarvasmarha-tenyésztők csatlakoznak az alacsony tejfelvásárlási árak miatt indult nyugat-európai tiltakozó mozgalmakhoz; erről döntött a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmánya szerdai budapesti ülésén.
A MOSZ titkára jelezte: véleményük szerint az árcsökkenést az Európai Unió hibás döntése okozta, a tejpiaci zavar annak köszönhető, hogy a bizottság április 1-jétől felemelte a tagországok tejkvótáját 2 százalékkal. Úgy vélte, erre nem volt szükség, mert tejhiány gyakorlatilag csak Olaszországban volt.
Tóth István sérelmezte azt is, hogy Magyarország az unióban megszavazta a tejkvótaemelést, holott az a magyar termelőknek nem állt érdekükben. Így végül is a magyar agrártárca is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar tejtermelők jelenleg kevesebbet kapnak árujukért, mint néhány hónappal ezelőtt - mondta.
Németországban a termelők már egy hete tiltakoznak az alacsony felvásárlási árak ellen, az országos demonstráció keretében - a szállítási bojkott mellett - gazdák ezrei vontak blokádot tejüzemek köré. A német termelőket már korábban támogatásukról biztosították Ausztria, Belgium, Luxemburg, Svájc, Hollandia és Franciaország egyes területeinek tejtermelői. A magyar szervezet a csatlakozás módjáról később határoz.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 7 hónapja
- Tényleg éhezők viadala lett a futármunka? Újabb tüntetés jön 7 hónapja
- Egy ország, két világ – elképesztő különbségek a német bérekben 8 hónapja
- Álláspara Németországban: munkahelyek tízezrei veszélyben 8 hónapja
- Elég volt a beteg dolgozókból – vizitdíjat követelnek a munkaadók 8 hónapja
- Kinek jár özvegyi nyugdíj külföldön? Így változnak a szabályok országonként 10 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 10 hónapja
- Kevesebb legyen a munkaszüneti nap? Így növelnék a gazdaság teljesítményét 11 hónapja
- Felszólították a németeket: dolgozzanak többet és hatékonyabban 11 hónapja
- Brutális leépítésbe kezd az Audi 1 éve
- Közel húszezer autóipari munkahely szűnt meg Németországban - ez csak a kezdet? 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?