kapubanner for mobile

A magyarok dolgoznak legkevesebbet vasárnap

Magyarországon dolgoznak európai összehasonlításban a legkisebb arányban vasárnap is rendszeresen a munkavállalók - derül ki a kölni Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kutatóintézet összeállításából.

A felmérésből kiderül: a legtöbben Szlovákiában dolgoznak a hét utolsó napján, háromszor annyian, mint hazánkban. Magyarországon ennek ellenére is komoly törekvések vannak a vasárnapi munkavégzés további korlátozására.

A vasárnapi munkavégzés egyébként más európai államokban is vita tárgya. Berlinben az egyházak képviselői azt kifogásolják, hogy az adventi időszakban a hét utolsó napján is nyitva lehetnek a boltok. A fő európai tendencia azonban inkább a nyitva tartás fokozatos liberalizálása.

Franciaországban nemrég ígérte meg a fogyasztóvédelmi miniszter, hogy enyhítik a hétnapos munkahétre vonatkozó tilalmat. Németországban tavaly több helyütt engedélyezték a korábban tiltott vasárnapi nyitva tartást. Finnországban a vasárnapi üzlet-nyitvatartási tilalmat a nyári időszakra oldották fel a 400 négyzetméternél nagyobb boltok esetében - a kisebbek más évszakban is kinyithatnak a hét utolsó napján.

Nagy-Britanniában is az alapterület a döntő: ott a 280 négyzetméternél nagyobb üzletek legfeljebb hat órán át lehetnek nyitva, a kisebbek bármennyi ideig - derül ki a Világgazdaság összeállításából.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek