Megjelent: 17 éve

A mérnökök a sztárok Miskolcon

Kevesebb kiállító, nagyobb álláskeresői érdeklődés - így lehetne megvonni a szerdán megrendezett Miskolci Egyetemi Állásbörze mérlegét. A főszerep a standoknál a mérnököké volt, ugyanis nekik szólt az állásajánlatok többsége. Jogászok, bölcsészek és művészeti szakosok legfeljebb a személyzeti tanácsadó cégek adatbankját gazdagíthatták önéletrajzaikkal. Érdekesség, hogy 216 tanári állásajánlattal is találkozott a Pályacsúcs Magazin.

images

A nyitás után másfél órával már zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a legnagyobb vidéki állásbörze helyszíne a Miskolci Egyetemen. Ebben az évben 59 standon csaknem 65 kiállító - munkaerőt kereső, közvetítő és ösztöndíjakat ajánló szervezet - vett részt a börzén.

A nyelvtudás hiánya a fő probléma

Az egyik budapesti személyzeti tanácsadó cég képviselője szerint egyértelműen a válságnak tudható be a hatalmas érdeklődés. Ők elsősorban IT-szakembereket, mérnököket, illetve kereskedelmi ügyfélszolgálati munkatársakat és HR-managereket keresnek, de középfokú végzettséget, minimális nyelvtudást igénylő fizikai munkára is lehetett náluk jelentkezni. Miskolci nyitott pozíciójuk ugyan csak egy volt, mégis tolongtak a standjuknál, hiszen a bátrabbak idegen nyelvű próbainterjún is részt vehettetek. A cég munkatársa szerint a legnagyobb problémát még mindig a nyelvtudás, illetve annak hiánya okozza. A legtöbben egyszerűen megelégednek a középfokú nyelvvizsgával, "hogy a papír meglegyen", de nem fektetnek később energiát abba, hogy megfelelő társalgási szintű nyelvtudással rendelkezzenek. Így egy-egy állásinterjún könnyen kiderülhet, hogy a nyelvvizsga bizonyítvány mögött nem húzódik piac- és tárgyalóképes nyelvismeret.

Nem elég a némettudás, kell az angol

A kiállítók szinte kivétel nélkül legalább középszintű nyelvtudást vártak, el, de minden második cégnél tárgyalóképes nyelvismeret szükséges. A legtöbb cég fontosnak tartja az angol nyelv ismeretét, a második leginkább preferált nyelv a német. Az angol fontosságára utal Renáta példája, aki ötödéves gépész-informatikus hallgató, speciális érdeklődési körének megfelelően keresgélt: kimondottan orvosi segédeszközökkel vagy gépgyártás-technológiával kapcsolatos állást szeretne. Azon kesereg, hogy német nyelvtudása kevésbé keresett, a cégek inkább az angolosokat preferálják.

Pedig Renáta számára sok állásajánlat jöhetett szóba. A legtöbb ajánlat ugyanis idén is gépészmérnököknek, villamosmérnököknek és minőségbiztosítási mérnököknek szólt. Így nem csoda, hogy leginkább a gépészmérnök karszalagos végzősök tolongtak egy-egy nagyobb és ismertebb cég standja előtt. Az álláskeresők részéről kapósak voltak idén a műszaki, termelés, technológia, logisztika, vezető-utánpótlás/gyakornoki programok. Alsóbb éves hallgatók szakmai továbbképzésekre, gyakorlatokra, ösztöndíjakra vadásztak.

A többség frissdiplomás volt

Az egyik szerencsi cég munkatársától megtudom, mintegy 80 százalékban friss diplomások, 10 százalékban munkanélküliek álltak meg a standjuknál, és a fennmaradó 10 százalék munkát próbál váltani. Az állástalanok kivétel nélkül a válságot okolják munkahelyük elvesztéséért. Kiszúrok egy szőke, kicsit tanácstalanul nézelődő lányt. Jogásznak vélem, ám Éva pénzügyi-számviteli területen szeretne elhelyezkedni. Az ötödéves közgazdász hallgató pénzügyi-kontroller munkákra vadászik, mert úgy gondolja, a számviteli tanácsadásnak most, válság idején van keletje. Mária szintén ötödéves, ám közgazdász hallgató, akivel a folyosón akadok össze. Már végzett, mondja kicsit csalódottan. "Gyakornoki pozíciót keresetem, de nem nagyon találtam megfelelőt. Idén sokkal kevesebb a kiállító és még mindig a mérnök a sikerszakma" - teszi hozzá kedvetlenül.

A standoknál külföldi tanulási lehetőségeket is kínáltak. Egy amerikai ösztöndíjprogramokat kínáló stand előtt néhányan álldogálnak csak, bár az igazgatónő szerint szép számmal érdeklődtek most is a külföldön való tanulás, kutatás iránt. A nyelvtudás itt egyszerűbben mérhető: a TOEFL nyelvvizsga megfelelő pontszáma elég biztosíték arra, hogy a jelentkező valóban rendelkezik a megfelelő nyelvi kompetenciákkal.

Meglepő: 216 tanári állásajánlat

Nagy a tolongás, ám annál kevesebb az állásajánlat a "Tanári adatbázis" standjánál. Érdeklődésünkre elmondják, míg tavaly mintegy 500 pályázatot tartottak nyilván, most csupán 216 ajánlat közül válogathattak az érdeklődők. A több mint felére csökkent állásajánlat egyrészt a válsággal, másrészt az iskola-összevonásokkal magyarázható. A miskolci Diákiroda a Pécsi Tudományegyetemmel közösen hozta létre ezt a tanárbázist, amelyben most a legkeresettebbek a matematika-fizika és matematika-bármely szakos tanárok, illetve sokfelé hirdetnek nyelvszakosoknak állásokat. Fővárosi ajánlat alig szerepel a nyilvántartásban, annál több van viszont a kisebb településekből.

Munkajog: "Minek az?"

Dr. Jakab Ilona jogász, az egyetemi diákiroda szakértőjének standjánál meg-megálltak a hallgatók, begyűjtötték az információs füzetet, ám kevesen érdeklődtek. Pedig munkajogi, pszichológiai és munkavédelmi tanácsadásra is jelentkezhettek volna. Sokan csak akkor eszmélnek a munkajogi ismeretek fontosságára, amikor először "megégetik magukat". "Ha tisztában lennének azzal, hogy egy munkaszerződés megkötése során mikre figyeljenek, később sok kényelmetlenségtől megkímélhetnék magukat" - hangsúlyozza a szakember.

200-250 ezer forint: a többség ennyit kínál

Mindössze 19 cég adott meg konkrét adatot a várható bruttó fizetésre vonatkozóan. Ezek közül a többség a 201-250 ezer forint közötti kezdő fizetési sávot jelölte meg. Egy tavalyi állásbörzés felmérés alapján a kiállítók 80 százaléka alkalmazott Miskolci Egyetemen végzett dolgozót. A hallgatók elméleti és gyakorlati felkészültségét többnyire jónak minősítették. Egy pályakezdő diplomástól elsősorban az alábbi tulajdonságok meglétét várták el: megbízhatóság, motiváltság, vállalat iránti elkötelezettség, pontosság, terhelhetőség, rugalmasság, felelősségtudat, készség a csapatmunkára, nagy munkabírás.

Zsigri Judit
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton

Az AI korában új luxus lett, ha valódi ember válaszol az ügyfélszolgálaton. Balogh Péter, szoftverfejlesztő, üzletember és angyalbefektető friss... Teljes cikk

Még vizsgálják a Bakonyi Erőműben történt baleset körülményeit

Még tart az ajkai erőműben szombaton történt baleset vizsgálata - tájékoztatta a Veolia Energia Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-t. Teljes cikk

8 őrülten jól fizető állás, amiről nem hittük volna, hogy létezik

A munka világa 2025-ben már nem a klasszikus irodai hierarchiáról szól: ma már fizetnek azért, ha valaki ölel, alszik vagy épp AI-személyiségeket... Teljes cikk