A munka ünnepe összehozza a szakszervezeteket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hat országos szakszervezeti konföderáció közül ismét csak négy ünnepli közösen május 1-jét Budapesten a Városligetben - jelentették be az érdekképviseletek vezetői hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A munka ünnepe alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a minimálbér megszüntetésére vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: jó lenne, ha a Magyar Nemzeti Bank elnöke nem "babrálna" a minimálbérrel, mert a szakszervezetek sem szólnak bele a kamatdöntésekbe. (Simor András, a jegybank elnöke március végén egy lapinterjúban azt mondta, javasolja, hogy vizsgálják felül, szükség van-e a minimálbér intézményére.) A szakszervezeti vezető a sztrájktörvény módosításával kapcsolatban arról szólt, hogy nem a törvényt kellene módosítani, hanem a még elégséges szolgáltatások érdekében közvetítőt bevonni, illetve az Országos Érdekegyeztető Tanács tehetne jogilag ugyan nem kötelező, de a munkáltatók és a szakszervezetek által megfontolandó ajánlásokat.
A kormányátalakításra vonatkozó kérdésre válaszolva Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke úgy vélte, hogy végre néhány ágazat önállóbb irányítást kap. Szövetségük már régóta szorgalmazza, hogy legyen a kormányzatnak ágazati politikája. Pataky Péter az adó- és a járulékcsökkentési tervekről elmondta: ezeket a terheket akkor lehet csökkenteni, ha nő a legális foglalkoztatás, és többen fizetnek adót és járulékot. Ezért határozottan követelik a kormánytól, hogy elsőként a foglalkoztatást javítsa. Az MSZOSZ ugyanakkor határozottan elutasít minden olyan törekvést, amely a munkavállalók adókedvezményeit csökkentené. A szociális kiadások csökkentésénél is pontos hatáselemzésekre van szükség.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke többek között arról szólt, hogy az elmúlt egy-két évben 100 ezer közszolgálati dolgozót bocsátottak el, és a versenyszférában is csak kevesen tudtak elhelyezkedni közülük. Érdemi párbeszédet sürgetett a kormánnyal a közfeladatokról. Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés alelnöke május 1-jéről szólva az összefogás szükségességét hangsúlyozta, mert ez adhat erőt a szakszervezeteknek.
A négy szakszervezeti konföderáció nem tart közös beszédet a Városligetben, fórum sem lesz a kormány képviselőivel, viszont lehetséges, hogy a hagyományok szerint a kormánytagok felkeresik a szakszervezeti sátrakat. A május 1-jei ünnepségen csak Pataky Péter mond beszédet tíz órakor az MSZOSZ székháza előtt, majd innen vonulnak át a szakszervezeti tagok és érdeklődők a Városligetbe.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?