A munkavállalók bérletpénzét le lehetne vonni az új adóból
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy javaslat nyomán iparűzési adóhoz hasonló közterhet kellene fizetniük a cégeknek. Az új közösségi közlekedési adót jövő januártól évente kétszer szedné be az APEH. Az adó alapja a vállalkozási tevékenységből származó árbevétel lenne, mértéke pedig Budapesten és az agglomerációjában egy, míg vidéken fél százalék. A munkavállalók bérletpénzét viszont levonhatnák belőle. A BKV évi 78 milliárd forinthoz jutna, ha a parlament elfogadja a javaslatot - írja a Népszabadság.
György István budapesti főpolgármester-helyettes Rogán Antallal, valamint a XVII. kerületet vezető Riz Leventével közösen módosítást nyújtott be az egyes adótörvényekhez kapcsolódó indítványhoz. Az előterjesztők az arányos közteherviselés elvének érvényesítése, illetve a helyi közösségi közlekedés fenntarthatósága miatt tartják szükségesnek az új adó bevezetését. Az adó ugyan a központi költségvetésbe folyna be, de a bevételt csak közösségi közlekedésre lehetne fordítani. A városok a településen beszedett adónak legalább a 90 százalékát kapnák vissza. Így Budapest, illetve rajta keresztül a BKV évi cirka 78 milliárd forint extra pénzhez jutna, ami megoldaná a cég finanszírozását.
De mintha a budapesti városvezetés sem hinne abban, hogy a javaslat átmegy a kormánypárton - olvasható a Népszabadság cikkében. A BKV igazgatósága a héten felszólította Várszegi Gyula megbízott vezérigazgatót, hogy december közepére dolgozzon ki átfogó takarékossági programot, amelynek keretében javaslatot kell tennie a kollektív szerződés módosítására, majd le kell folytatnia a szükséges érdekképviseleti tárgyalásokat. Ha ezek eredménytelenül zárulnak, akkor a BKV fel is mondhatja a kollektív szerződést. Költségcsökkentő javaslatokat várnak az igazgatótól a cég üdülőinek, munkásszállóinak és sportlétesítményeinek működtetésére, valamint a BKV munkaszervezetére, illetve létszámára is, különös tekintettel az adminisztratív, titkársági és egyéb irányítási funkciókat ellátó szervezetekre. A programot már a 2012-es üzleti tervbe beépítik.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesülete szerint a BKV pénzügyi helyzete aligha rendezhető holmi takarékoskodással. Ehhez túl nagy - negyvenmilliárdos - a szakadék az állam, illetve a főváros által megrendelt szolgáltatás valós költsége, és az érte kapott fizetség között. Így viszont hosszú távon nem hozható egyensúlyba a BKV finanszírozása.
A Népszava cikke szerint néhány héten belül kiderül, min spórolna jövőre a BKV: előre látható azonban, hogy leginkább saját dolgozóin, nem csoda, ha a szakszervezetek máris sztrájkkal fenyegetnek. Tény, hogy a BKV-s dolgozók kollektív szerződése több ponton előnyösebb annál, amit a hatályos munka törvénykönyve előír, de igaz az is, hogy ezeket az elért pluszokat - béren kívüli juttatás-csomag, jutalmak - nem adnák fel szívesen. Márpedig a takarékossági csomag első pontja éppen ezek megkurtítására utal - írja a lap, hozzátéve, a harmadik pont alapján pedig elbocsátások valószínűsíthetők.
Népszabadság/Népszava

Sztrájk és elbocsátás

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?