kapubanner for mobile

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke nem tud további fizetésemelésekről

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke nem számít rendszerszintű, jelentős kihívásra ebben a tanévben – írja a Magyar Nemzet.

Hamarosan megkezdődik az új tanév. A Magyar Nemzet cikke szerint múlt csütörtökön több mint 350 intézményvezető vehette át kinevezését Bódis József oktatásért felelős államtitkártól, akik közül 108-an először lettek igazgatók.

"Nem várható rendszerszintű, jelentős változás tavalyhoz képest a most induló tanévben. Elsősorban a középiskolásokat érintik majd az újdonságok, úgy mint a felsőoktatási felvételi követelménnyé váló középfokú nyelvvizsga, illetve a kéthetes külföldi nyelvi kurzusok bevezetése” – mondta a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke. Mint Horváth Péter rámutatott, a jogszabály értelmében 2022-ig minden pedagógusnak át kell esnie legalább egy minősítésen. „A nyugdíj előtt álló, idősebb korosztályban sok az olyan kolléga, aki erre még nem vállalkozott, és akiket már igen nehéz motiválni, hogy külső értékelésnek vessék alá magukat. Nem lehetetlen elérni, hogy mindenki átessen a folyamaton, de ha sokan lesznek, akik a céldátumig nem teljesítik a követelményeket, akkor a kormányzatnak ki kell valamit találnia, mert a jelenlegi pedagóguslétszámok mellett nem jöhet szóba, hogy elbocsássák ezeket a kollégákat” – fejtette ki.

Az NPK elnöke szerint óvodapedagógusoknál már a fővárosban is előfordulnak létszámgondok, a tanítókat és tanárokat pedig főleg a hátrányos helyzetű, vidéki régiókban keresik. Horváth Péternek egyelőre nincs tudomása további fizetésemelésekről, de a Nemzeti Pedagógus Kar szorgalmazza a pályakezdők segítését, akár lakhatási támogatás formájában vagy a tanár szakos hallgatók Klebelsberg-ösztöndíjának további bővítésével. Ezenkívül azt is szeretnék elérni, hogy az életpálya-fokozatok között rugalmasabban lehessen szintet lépni, és évente több átsorolásra is legyen lehetőség.

Magyar Nemzet
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk