kapubanner for mobile

A pedagógusbér-emelés csak az elmúlt évek reálbércsökkenését fedezi

Az ellenzéki pártok sem hagyták szó nélkül az iskolakezdést. Az Együtt-PM és az MSZP is kevesellte a pedagógusbér-emelés mértékét.

Az Együtt-PM közleménye emlékeztet, a pedagógusok béremelésével a kormány mindössze a három éve tartó reálbércsökkenés okozta veszteségek egy részét térítette meg. A jelenlegi, "vaskalapos szemléletű" oktatási rendszer pedig "visszavisz minket a múltba", amiatt "egy emberöltővel fogunk lemaradni nemcsak Nyugat-Európához, hanem a régiós versenytársainkhoz" képest is - írták.

"Államosítás államosítás hátán, dráguló tankönyvek és ellátási gondok, elárult tanárok és aggódó szülők, vezető nélkül maradt iskolák és a jogaiktól megfosztott helyi közösségek" - jellemezte a tanévkezdést az Együtt-PM.

Hasonlóképpen értékeli a helyzetet az MSZP. A párt szerint a pedagógusbér-emelés csupán a Fidesz-kormány kampány- és marketingcéljait szolgálja - közölte Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Az ellenzéki politikus Hoppál Péternek, a Fidesz szóvivőjének arra a hétfői kijelentésére reagált, miszerint a rendszerváltás óta nem volt olyan esztendő, amikor a mostanihoz hasonló átgondolt, előre mutató és stabilan kiszámítható pedagógusbér-emelési program vette volna kezdetét Magyarországon.

Török Zsolt úgy vélekedett: megállapítható, hogy kampánycélokból próbálják a köznevelésért felelős államtitkár által "korábban bohócnak és ostobának nevezett" pedagógusokat megvezetni. Ugyanis a pedagógusok egy részének egyáltalán nem emelkedik a fizetése, vagy még kevesebbet is keres majd, egy részük pedig csupán minimális emelést kap - mondta a szóvivő.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek