A Prezi vezérigazgatójának találkozása az amerikai elnökkel
Barack Obama amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Árvai Pétert, a magyar szoftvercég, a Prezi vezérigazgatóját. A cég csatlakozott a ConnectED nevű iskolai programhoz, amihez 100 millió dollár értékű licenccel járult hozzá.
Az Adobe 300 millió dollár értékű szoftverrel és szoftverlicenccel, a Prezi pedig Edu Pro nevű prezentációs szoftverének 100 millió dollár értékű licencével járul hozzá a 21. századi tantermi technológia elterjesztéséhez.
Árvai Péter elmondta, hogy a Prezi támogatását olyan közösségi finanszírozású iskolák fogják megkapni, amelyeknek egyébként nem lenne esélyük hozzájutni ilyen technológiákhoz. A programon keresztül a gyerekek fejleszthetik képességeiket a kreatív kommunikációban.
"Azért tudtunk eljutni idáig Amerikában, mert volt egy ilyen kezdeményezés az amerikai kormány részéről. Nagyon nyitott vagyok az ilyen kapcsolatfelvételre minden más kormánnyal is" - felelte arra kérdésre, hogy vajon Magyarországon is beszállna-e egy hasonló kezdeményezésbe.
Árvai Péter szerint mindennek, ahogy a szoftvernek is, alapja az oktatás és az ötletmegosztás. A cég célja jelenleg az, hogy a Prezit minden platformon elérhetővé tegye, ezért eddig 200 fős állományukat az év végéig legalább 100 fővel szeretnék bővíteni.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba. A... Teljes cikk
A vállalat az irodái méretét is csökkenti. Teljes cikk
Egy friss kutatás az egészségügyben dolgozók közti bérszakadékot vizsgálta, valamint azt, hogy mennyire tartják fontosnak az amerikai munkavállalók... Teljes cikk
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 2 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 3 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 3 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 3 hónapja
- "Utálom ezt a bértáblát" – Takács Péter szerint változhat az orvosok fizetése, ha nyer a Fidesz 4 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 4 hónapja
- Az SAP felvásárolta a SmartRecruiterst 4 hónapja
- Munkahelyteremtés a középpontban: 260 új állás született Ózdon 4 hónapja
- Ezekre kell költenie a szülőknek iskolakezdéskor - Infografika 5 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az SAP Hungary élén 6 hónapja
- Vagyonadó a milliárdosoknak: így változtatná meg a TISZA Párt az adórendszert 6 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig